Fürdőbulikkal, látványos programokkal jön a Strandok éjszakája, hajdú-bihari helyszínek is lesznek

Helyi hírek Wellness

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére július 25-én rendezik meg az idei Strandok éjszakáját, országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket – közölte a Magyar Fürdőszövetség.

A tájékoztatás szerint Zalakarostól Hajdúnánásig, Csongrádtól Komáromig sokféle programmal várják a vendégeket: élőzene, DJ-k, habparty, szaunaprogramok, fürdőmozi, lézershow, tűzzsonglőr várja a lazulni vágyókat, a mozgásra fogékonyak vízen futó versenyen, csúszdabajnokságokon, fejesugró versenyen vehetnek részt, vagy kipróbálhatják a sárkányhajózást, az aquafitness-t és a SUP-ot is. Az idei eseménysorozat még biztonságosabb fürdőzést ígér, hiszen a járványügyi helyzet miatt fokozott biztonsági előírásokkal üzemelnek a magyarországi strandfürdők – írták.
A programban részt vevő fürdők hosszított nyitvatartással, akár hajnalig is várják a fürdőzőket.

A részletes programról a www.furdoszovetseg.hu weboldalon és a szövetség hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj Velünk Facebook oldalon adnak bővebb felvilágosítást. A Magyar Fürdőszövetség 2020. július 23-án indítja Csobbanj itthon! hazai fürdőzést népszerűsítő kampányát, és támogatja a Nyaralj itthon! turisztikai kampányt.

Az Aquaticum Debrecen Strand éjfélig lesz nyitva, íme a programkínálat:

11:00-14:00 Kézműves foglalkozás
• 13:30-14:00 Aquafitness, vízalatti torna
• 14:00-17:00 Aqua Manó Party
• 15:00-16:00 Waterball vízen futó verseny
• 16:00 órától Mini Csúszdabajnokság – 3 kategóriában
(gyerek 16:00-16:30, felnőtt női 16:30-17:00, felnőtt férfi 17:00-17:30)
• 19:00 órától A jó hangulat zenei felelőse: DJ Maci
• 21:30-tól Extrém ugróverseny
Medencezárás: 23:30

Belépők:

• Az éjszakai fürdőzésre a napközben megváltott egész napos jegyek érvényesek.
• A belépő ára 19:00 órától érkező vendégeink részére pedig 2.550 Ft/fő.
• Belépőjegyeink egyszeri belépésre jogosítanak.
• A programok fürdőbérlettel is látogathatók.

Strandok Éjszakája – 2020 – helyszínek

Fürdő Program
Balatonfüred – Annagora Aquapark Fürdőzés éjfélig, DJ biztosítja a zenét
Barack Gyógy- és Élményfürdő (Tiszakécske) Éjfélig tartó fürdőzés, DJ, disco
Berekfürdői Termálfürdő Élő koncert, esti fürdőzés éjfélig
Brigetio Gyógyfürdő (Komárom) 20:30-tól 24:00-ig, élőzene
Budapest – Aquaworld élményfürdő Tánc, tűzshow, medencezárás: 0:30-kor
Budapest – MOM Sport Éjfélig nyitva tartanak. Fitnesz edzés, DJ
Ceglédi Fürdő Éjfélig tartó fürdőzés, szaunaprogramok
Csongrádi Gyógyfürdő Fürdőzés 23 óráig. Szaunaprogramok, koncert, tűzzsonglőr
Debrecen – Aquaticum Strandfürdő DJ, ugróverseny, a fürdő éjfélkor zár
Dunaszentmiklós – Duna Residence 20-tól 24 óráig esti fürdőzés, grill party és DJ Yanzoo zenéje
Egri Termálfürdő Fürdés éjfélig. Koncert, éjszakai programok
Gyulai Várfürdő 24 óráig nyitva tartanak. Szaunaprogramok
Hajdúnánási Gyógyfürdő Zenés fürdőzés, tűzzsonglőr, nyitvatartás éjjel 1-ig
Hajdúszoboszló – Hungarospa strandfürdő 21:00-24:00 között lézershow, zene, hullámverés
Harkányi Gyógyfürdő Nyitva 23 óráig, zenés fürdőzés
Kerekdombi Termálfürdő (Tiszakécske) Szaunaprogramok, filmvetítés, koktél party
Kiskunhalas – Halasthermal Éjjel 1-ig tartanak nyitva, nosztalgia disco
Kiskunmajsa – Jonathermál fürdő Fürdőzés 20 óra és éjfél között. Zene: DJ Lennard
Kumánia Gyógyfürdő (Kisújszállás) Zenés éjszakai fürdőzés
Leányfalui Termálfürdő DJ és zenés program éjfélig
Lenti Termálfürdő Nyitvatartás este 10-ig
Lupa Strand (Budakalász) Zenés és táncos programok 18 órától éjjel 2-ig.
Makó – Hagymatikum fürdő Fürdőzés este 10-ig. Habparty, fürdőmozi, szaunafelöntések
Mórahalmi Termálfürdő Nyitvatartás éjfélig, esti játékok, koktélok, tűztánc-show
Nagykanizsa – Kanizsa Strandfürdő Egész napos programok, nyitvatartás 22 óráig
Nagykátai Gyógyfürdő Nyitvatartás éjfélig és retro disco
Pápai Várkertfürdő Nyitvatartás éjjel 2-ig, DJ, tűzzsonglőr show
Ráckeve – Aqua-Land fürdő Zenés esti fürdőzés 21 órától hajnali 4-ig
Orosháza-Gyopárosfürdő Fürdőzés éjfélig és szaunaprogramok
Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Zenés fürdőzés éjjel 2-ig
Siófok – Galerius Fürdő 16 órától szaunaprogramok, DJ, nyitvatartás 21 óráig
Szekszárdi fürdő Nyitvatartás éjfélig és vízi tűzijáték
Törökszentmiklósi Strandfürdő Nyitvatartás éjfélig
Túrkeve Termálfürdő Éjszakai fürdőzés, DJ és lézer-show 24 óráig
Zalakarosi Fürdő Fürdőzés éjjel 2-ig, élőzene, szaunázási lehetőség

Strandok Éjszakája – fürdőbelépő árak

Annagora Aquapark: az esti fürdőbelépő ára 3300 forint.

Aquaworld Budapest: esti belépő 3990 forint, kiegészítő jegy a napi belépő mellé 2000 forint.

Berekfürdő: az esti jegyár 1500 forint.

Brigetio Gyógyfürdő: 1700 forint a belépő a strandok éjszakájára.

Ceglédi Fürdő: esti belépő 2500 forintért vásárolható.

Debrecen – Aquaticum Strandfürdő: 19:00 órától érkező vendégek részére pedig 2.550 Ft/fő

Csongrádi Gyógyfürdő: felnőtt belépő 1400 forint, kedvezményes belépő 1200 forint.

Hajdúszoboszló – Hungarospa: a strandok éjszakáján fejenként 1600 forint lesz a jegyár.

Harkányi Gyógyfürdő: 19 óra után a belépő ára 1500 forint.

Kerekdombi termálfürdő: 2200 forint az éjszakai fürdőbelépő ára.

Kiskunmajsa – Jonathermál fürdő: az esti belépő ára 2000 forint.

Kumánia Gyógyfürdő: érvényesek a napközbeni jegyek, 20 óra után a belépő ára 1000 forint.

Mórahalmi Termálfürdő: 18 órától 2000 forintért váltható belépő.

Nagykátai Gyógyfürdő: 1000 forint/fő a belépő ára.

Pápai Várkertfürdő: a strandok éjszakájára a helyszínen 1800 forintért, online elővételben 1500 forintért váltható belépő.

Ráckeve – Aqua-Land fürdő: az esti belépő 1900 forintba kerül.

Orosháza-Gyopárosfürdő: a strandok éjszakájára a belépőjegy ára 3500 forint.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: 19 órától a belépő ára 2100 forint, a szaunavilág belépő ára további 800 forint.

Törökszentmiklósi fürdő: az esti belépő ára 1000 forint.

Túrkeve Termálfürdő: a 19 órától érvényes belépőjegy ára 1300 forint.

Zalakarosi Fürdő: a strandok éjszakájára 2900 forintért váltható belépő.

A listát készítette: termalonline.hu.