Nagy menet lesz a Parlamentben – Döntenek Jakab Péter fizetéséről, a Fudan-pénzekről, a költségvetésről és a pedofiltörvényről is

Ország

Az Országgyűlés ma több mint húsz előterjesztésről szavaz, így egyebek mellett véglegesíti Magyarország 2022-es költségvetését.

A parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapja reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két törvényjavaslat kerül napirendre kivételes eljárásban. A képviselők elsőként a polgári törvénykönyvről szóló 2013-as törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezések módosításáról, ezután pedig a 2021-es költségvetés változtatásáról mondhatják el véleményüket.

Orbán: A gyereket nevelő szülők kapják vissza 2022-ben az idén befizetett szja-t

A Ház ezt követően határozathozatalokkal folytatja. A fenti két javaslat mellett a jövő évi büdzsét, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokat is elfogadhatják, továbbá szavazhatnak a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és az egyes állami vagy önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról szóló kormánypárti előterjesztésről is.

Sikerült a Fidesznek összemosnia a pedofíliát a melegekkel, listáznák a mai tüntetés résztvevőit

Döntés várható a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, a Budapest Diákváros megvalósításáról és a nemzeti adatvagyonról szóló új jogszabályról is.

Amitől sokan tartottak: Debrecent is szóba hozták a Fudan Egyetemmel kapcsolatban

Az Országgyűlés titkos szavazással dönthet az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról, végül pedig mintegy 10 millió forinttal csökkentheti a Jobbik elnökének tiszteletdíját, amiért Jakab Péter egy napirend előtti felszólalásában megsértette a házszabályi rendelkezéseket.

(MTI)