Van egy nagyjából szobányi terület a Keleti-főcsatorna hajdú-bihari szakaszán, ahol nem fagyott be a víz, és rengeteg madár talált itt menedéket.
Igazi látványosság lett a helyiek számára ez a kis szakasz, és egyre többen járnak ki etetni az itt telelő madársereget.
A lihogó típusú lék kialakulhatott egy meleg beáramlástól, vagy egy olyan tereptárgytól, ami felgyorsítja a víz folyását. Ha elég madár gyűlik egy ilyen helyre, már ők is segítik a szabad vízfelület fennmaradását azzal, hogy – ivás gyanánt – csipkedik a jég szélét.
Szilágyi Attila, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa a Hajdúszoboszlói Városi Televízónak elmondta, jelenleg 12 bütykös hattyú, 30-40 tőkés réce és egy kercerére figyelhető meg a jeges oázisban.
Hogyan tudunk legtöbbet segíteni a madaraknak a nagy hidegben?
A szakember azt tanácsolja, ha lakott terület közelében találkozunk récékkel vagy ludakkal, a madarak szívesen fogadják a szemes takarmányt (kukoricát), vagy bármiféle zöldséget – úgyis kiválasztják, ami ízlésüknek megfelelő.
Kenyeret adhatunk például az erős emésztőrendszerrel rendelkező hattyúnak, az énekesmadaraknak (cinege, veréb) viszont nem szabad.