Mindent vitt a Campus

Egyetem

Az év rendezvénye a Campus Fesztivál, az év embere pedig Miklósvölgyi Péter, a rendezvény főszervezője lett a Dehir.hu voksolásán.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A hagyományos választáson a 2014-es év meghatározó debreceni személyiségeit kereste az internetes hírportál. A közélet, a sport, a kultúra és a civil szféra képviselőiből összeállított zsűri kategóriánként négy-négy jelöltet nevezett meg. Az olvasók közülük dönthették el, ki legyen az év művésze, az év zenésze, az év sportolója, az év gazdasági szereplője.

A legjobb debreceni rendezvény a Campus Fesztivál lett. A Debreceni Egyetem és a cívisváros együttműködésében megvalósult nagyszabású programot a korábbi évektől eltérően tavaly a Nagyerdei Stadion környékén tartották. Az új helyszín be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, minden eddiginél igényesebb környezet várta a látogatókat. A nagyszínpad mellett a szervezők több mint harminc színpadot és kisebb rendezvényteret építettek fel, köztük az „Egyetem teret”.

A kategóriák győzteseiből a zsűri választotta ki az év emberét, aki 2014-ben Miklósvölgyi Péter, a Campus Fesztivál főszervezője lett. Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja tavaly látogatói rekordot döntött, hiszen több mint hetvenezren váltottak jegyet a három napos rendezvényre. A Campus évről évre képes megújulni, még több, még színvonalasabb programokkal elkápráztatni a közönséget. Igazi családi fesztivál, ahol nem csak a tizenévesek, vagy az egyetemisták érezhetik jól magukat, hanem szerteágazó kulturális kínálatának, vonzerejének is köszönhetően a családok is. Miklósvölgyi Péter évek óta a rendezvény főszervezője.

Az elismeréseket pénteken adták át ünnepélyesen a Hotel Lycium Átrium termében, ahol Széles Tamás, a Debrecen Televízió ügyvezetője és Papp László polgármester köszöntötte a díjazottakat és a jelenlévőket.
unideb.hu