A Ferencváros 4-0-ra legyőzte csütörtökön az ír Shamrock Rovers csapatát a labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén.
A magyar bajnok már a 13. percben vezetést szerzett az argentin Carlos Auzqui révén, a szünet előtt pedig Adama Traoré növelte az előnyt. Utóbbi rögtön a fordulás után is betalált, a végeredményt pedig a bosnyák Eldar Civic állította be a hosszabbításban.
A Ferencváros a várakozásoknak megfelelően az első perctől magához ragadta a kezdeményezést. Bár a vendég játékosok fizikailag erősebb felépítésűek voltak, sebességben messze elmaradtak a hazai futballistáktól, akik ezt kihasználva vezették a veszélyes támadásaikat. Nem kellett sokat várni az első magyar helyzetre, de Ryan Mmaee lövése a bal kapufán csattant. Csak idő kérdése volt, mikor érik góllá a ferencvárosi fölény, ez a 13. percben megtörtént.
A vezetés megszerzése után valamelyest visszavett a tempóból a magyar bajnok, ennek nyomán fölénye megmaradt, de újabb helyzeteket nem tudott kidolgozni. Eleinte az ivószünet sem segített a hatalmas hőségben egyre kényelmesebbé váló iramon, de a szünet előtti percekben ismét beszorult az ír csapat. Előbb Ryan Mmaee nagyszerű cselsorozat után ismét a kapufát találta el, majd alig egy perccel később okos gólpasszát Traoré váltotta gólra.
A folytatásban sem változott a játék képe, nem volt egy súlycsoportban a két gárda, Traoré második góljával pedig hamar magabiztossá tette az előnyt. A harmadik gól végleg megtörte a szigetországiak ellenállását, ugyanis sorra futottak végig a gyors és közönségszórakoztató hazai akciók, záporoztak a lövések a vendégek kapujára. A csapattársak érezhetően gólt akartak rúgatni a súlyos sérülése után alig néhány hete visszatért Ryan Mmaeeval, de a marokkói támadó a legnagyobb ziccereket is elhibázta, így nem nőtt tovább a különbség. A hajrában a Ferencváros már nem erőltette a támadásokat, de még így is volt néhány lehetősége, amelyek közül az egyiket a csereként beálló Civic váltotta gólra, ezzel a hosszabbításban jószerivel eldöntötte nemcsak a meccset, hanem a párharcot is.
“Nem lehet minden helyzetből gólt szerezni, úgyhogy örülünk a 4-0-s eredménynek. Ez az előny nem változtat semmit a hozzáállásunkon, mert vár még ránk egy visszavágó és azzal együtt egy hosszú utazás. Az ellenfelünk pedig Írországban biztosan erősebb lesz” – értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros orosz mestere, aki azt reméli, hogy Ryan Mmaeenak legközelebb több szerencséje lesz és sikerül betalálnia.
“Jobb csapattól kaptunk ki, amely nagyon erős támadásban, ráadásul fontos pillanatokban szerezte a gólokat. Kiváltképpen a második félidő elején a harmadik találat törte meg az együttesemet. Az egyéni hibák is hozzájárultak a vereséghez, de csapatként kaptunk ki” – mondta Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője, aki az AC Milanhoz hasonlította a Ferencvárost.
Európa-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:
Ferencváros-Shamrock Rovers (ír) 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 15 239 néző, v.: Glenn Nyberg (svéd)
gólszerzők: Auzqui (13.), Traoré (35., 48.), Civic (94.)
sárga lap: Auzqui (27.), Knoester (45+2.), illetve Hoare (13.), Grace (48.), Farrugia (72.)
Ferencváros:
Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka (Civic, 84.) – Besic (Vécsei, 70.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 63.), Nguen, Traoré (Mercier, 84.) – R. Mmaee (Boli, 63.)
Shamrock Rovers:
Mannus – Hoare, Cleary, Grace – Gannon (Farrugia, 60.), Watts (Ferizaj, 70.), O’Neill, Kavanagh (Byrne, 60.), Lyons – Gaffney (Towell, 60.), Greene (Tetteh, 79.)