US Open – Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban

Sport

Bondár Anna búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

A világranglistán 84. magyar kedden 6:3, 3:6, 6:3-mal búcsúztatta az amerikai Bernarda Perát (79.), és egy nap szünet után a 15. helyen kiemelt orosz Anna Kalinszkaja várt rá. A pályafutása legjobbjaként a WTA-rangsorban is 15. moszkvai játékos remek szezont fut, mivel nyolcaddöntős volt Wimbledonban, az Australian Openen negyeddöntőt vívott, emellett döntőt játszott Dubajban és Berlinben.

Az egymás elleni mérlegükben viszont a Hajdúszoboszló SE sportolója állt jobban, mivel eddigi egyetlen találkozójukat ő nyerte meg, miután riválisa a második szettben feladta a meccsüket 2021-ben Bastadban.

A második csata a 25 éves Anna Nyikolajevna Kalinszkaja fölényét hozta, aki dupla brékkel kezdett, és gond nélkül hozta a saját adogatásait. A 27 esztendős Bondár 4:0-nál iratkozott fel az eredményjelzőre, de továbbiakban sem jutott el bréklabdáig, így 28 perc után szetthátrányba került.

A folytatásban Bondár beütötte negyedik kettős hibáját, majd harmadszorra is elvesztette a szerváját, ám 1:2-nél megtört a jég, és harmadik bréklabdáját már kihasználta, így utolérte Kalinszkaját. A magyar éljátékosnak két labdája volt fogadóként az 5:3-hoz, de nem tudott élni velük, nemsokára pedig már az orosz vezetett 5:4-re, majd könnyedén kiszerválta a meccset, amely 76 percig tartott.

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
nők:
—-
Anna Kalinszkaja (orosz, 15.)-Bondár Anna 6:2, 6:4

később:

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Bondár, Clara Burel (magyar, francia) – Csiang Hszin-jü, Makoto Ninomija (kínai, japán) 21.30 körül

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Danyiil Medvegyev (orosz, 5.) 1.00

Bondár Anna kiesett párosban is

Bondár Anna és a francia Clara Burel búcsúzott az első fordulóban az amerikai nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

Az egyéni világranglistán 84. magyar néhány órával korábban kiesett az egyesek küzdelmeinek második fordulójában, mivel 6:2, 6:4-re kikapott a 15. helyen kiemelt orosz Anna Kalinszkajától.

A folytatásban a Hajdúszoboszló SE sportolója és partnere 1:0 után sorozatban hat gémet vesztett a kínai Csiang Hszin-jü és japán Makoto Ninomija ellen, és 26 perc után már szetthátrányban volt. A második felvonásban is az ellenfél akarata érvényesült, amely 57 perc alatt diadalmaskodott, a 27 esztendős Bondár számára pedig véget ért a US Open.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
—————————————————–
Csiang Hszin-jü, Makoto Ninomija (kínai, japán) – Bondár Anna, Clara Burel (magyar, francia) 6:1, 6:2

korábban:    egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Anna Kalinszkaja (orosz, 15.)-Bondár Anna 6:2, 6:4

később:
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Danyiil Medvegyev (orosz, 5.) 1.00

(MTI)