110 településen végez koronavírus-szűréseket a Debreceni Egyetem

Egyetem

A Debreceni Egyetem is részt vesz az országos koronaszűrési programban – tájékoztatott az intézmény sajtóirodája. A hazai orvosképzők részvételével meghirdetett vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek számáról. Négy megyében végeznek szűrést.

A Debreceni Egyetem a szűréseket

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megye 110 településén végzi el.

Az országos szűrővizsgálatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző (Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem) vesz részt.

A vizsgálatsorozatban országosan, reprezentatív mintatervezés eredményeként

összesen mintegy 18 ezer ember kap meghívást, akiket a KSH statisztikusainak segítségével választanak ki.

A szűrésre kijelöltek több mint ötödét teszteli majd a Debreceni Egyetem. A programot meghirdető videokonferencián elhangzott, hogy a KSH által kiválasztott személyek számára a részvétel önkéntes és ingyenes, arra az érintettek meghívót kapnak. Mindazok akik élnek a lehetőséggel, segítik a tudósokat a hazai vírushelyzet megismerésében, de mivel a mintavétel a vírusteszten kívül kérdőíves felméréssel és rutin laborvizsgálattal is kiegészül, saját általános egészségi állapotukról is tájékoztatást kaphatnak.

Május 1. és 14. között az ország hét régiójában tesztelik azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak a KSH-tól, vagy az egyetemektől. A vizsgálatokat háziorvosi rendelőkben, járóbeteg- ambulanciákon és szűrőbuszokban végzik el. A szűréseken PCR-tesztet végeznek és vért is vesznek a vizsgált személyektől. A szűréssorozat lebonyolításában mintegy ezer orvos, ápoló, asszisztens és rezidens vesz részt, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával.

Az országos tesztelés első szakaszának eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Ez alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy

mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók.

A vizsgálatot a tervek szerint egy éven belül két alkalommal, eltérő mintán fogják megismételni.