Intenzív osztály. kórház

Oroszországban egy nap alatt a legtöbben haltak meg Covid-19-ben

Európa

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 669-en haltak meg a Covid-19 következtében a szerdai hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány kezdete óta.

Kedden az orosz operatív törzs 652 halottról számolt be, ami szintén abszolút rekordnak számított.

Az oroszok nem bíznak saját vakcinájukban

Az igazolt új fertőzöttek száma szerdára 21 042-vel 5 514 599-re emelkedett. A napi növekmény országos szinten 0,38 százalék volt, az új esetek 14 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 378 992-re, a halálos áldozatoké 135 214-re, a felépülteké pedig 16 356-tal 5 000 393-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 149,6 millió, az elmúlt napon pedig 409 000 laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 799 860 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy élő tévéműsorban, ahol a lakosság által feltett kérdésekre válaszolt, kijelentette, hogy továbbra is ellenzi a vakcináció kötelezővé tételét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet további súlyosbodását megakadályozni csakis a védőoltás segítségével lehet.

Huszonhárom millióban nevezte meg a beoltott oroszok számát, és hozzátette, hogy “hál’ Istennek nálunk nincsenek olyan tragikus esetek a vakcináció után, mint az AstraZeneca vagy a Pfizer alkalmazása után”.
Putyin először fedte fel, hogy őt is Szputnyik V-vel oltották be.

“A fegyveres erőket nálunk Szputnyik V-vel oltják, én pedig mégiscsak a főparancsnok vagyok” – hangoztatta.

Elmondta, hogy a beoltása idején ez az oltóanyag és az EpiVacCorona állt rendelkezésre. Szavai szerint a vakcina ügyében nem az orvosokra, hanem az ismerősök szavára hallgatott. A Szputnyik V-ben azt tartotta vonzónak, hogy hosszabb a hatása a másik vakcináénál.

Az elnök nem tudta megmondani, hogy milyen lesz a tanévkezdet Oroszországban. Úgy vélekedett, hogy az alsóbb osztályokban rendes tanítás lesz, a felsőbb osztályok esetében azonban a járványhelyzet alakulásának függvényében kell majd dönteni.

Oroszországban rekordot döntött a halálos áldozatok száma

MTI