Egészségügyi unió: elérhetőbb és megfizethetőbb gyógyszereket

Európa
  • Betegközpontú uniós gyógyszerpolitikára van szükség
  • A gyógyszerhiány megelőzésével, a szállítási láncok bebiztosításával és fenntartható gyógyszerek beszerzésével kell növelni az ágazat ellenállóképességét
  • Az átláthatóan működő, versenyképes és innovatív uniós gyógyszeripar támogatása

A gyógyszerekhez való hozzáférés javítása, a gyógyszerárak átláthatóságának növelése és közös uniós beszerzés: a Parlament elfogadta a gyógyszerstratégiával kapcsolatos javaslatait.

A jelentést, amellyel a Parlament az uniós gyógyszerpolitikai jogszabályainak 2022-es felülvizsgálatához járul hozzá, 527 szavazattal, 92 ellenszavazattal és 70 tartózkodás mellett fogadták el szerdán.

A jelentés legfontosabb javaslatai a gyógyszerhiány kiinduló okainak kezelésével foglalkoznak, biztosítani kívánják, hogy a betegek biztonságos, megfizethető és hatékony gyógykezeléshez jussanak hozzá, és növelnék az árak és az állami kutatási támogatások átláthatóságát. A képviselők emellett javasolják az Unió gyártási kapacitásainak megerősítését és a beszállítói hálózatok megszilárdítását. A jelentés részleteiről itt olvasható további információ (angolul).

A koronavírus-járvány két fő tanulsága, hogy szorosan együtt kell működni az európai szinten, és ellenállóbbá, fenntarthatóbbá kell tenni a a nemzeti egészségügyi ellátórendszereket, mondták a hétfői vitában felszólaló képviselők. Az Uniónak törekednie kell gyógyszerellátása függetlenítésére, és meg kell erősítenie az együttműködést az állami és a magánszektor szereplői között. A legtöbb képviselő a gyógyszerészeti termékek biztonságosságát és hatékonyságát, illetve a méltányos és átlátható gyógyszerárazást garantáló, szigorú szabályzást vár. A szabályzásnak azt is biztosítania kell, hogy a gyógyszergyártók betartsák környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat, mondták.

A jelentéstevő szerint

„A betegeket az egészségügyi politika középpontjába helyező jelentés jó ötletekkel szolgál az Unió gyógyszerstratégiájának felülvizsgálatához és a gyógyszerekre vonatkozó uniós szabályok frissítéséhez. Foglalkoznunk kell az eddig megoldatlanul hagyott gyógyászati igényekkel és javítanunk kell a gyógyszerekhez való hozzáférést, és fenntarthatóbbá kell tennünk a nemzeti egészségügyi rendszereket. Ezzel egyidejűleg meg kell erősítenünk az állami és magánszektor együttműködését annak érdekében, hogy stratégiai szempontból önálló és ellenálló uniós gyógyszeripar alakuljon ki, amelyet a hatékony ösztönözők rendszere támogat és stabil, naprakész és a biztonságra törekvő szabályzási rendszer irányít” – mondta Dolors Montserrat (EPP, Spanyolország).

A hétfői vitában nem szólalt fel magyar képviselő.

A következő lépés

A Bizottság várhatóan 2022 vége felé nyújtja be az uniós gyógyszeripari jogszabálycsomagra vonatkozó javaslatát.

Háttér

A Bizottság 2020. november 25-én fogadta el az európai gyógyszerstratégiát, amely az európai egészségügyi unió égisze alatt indult egyik legfontosabb kezdeményezés. Célja, hogy hosszú távra meghatározza az uniós gyógyszerpolitikát, biztosítsa, hogy az ellenáll a válságoknak és fenntartható, és megerősítse Európa a megfizethető gyógyszerek előállítása terén kivívott világelső helyét.