Békemenet

Putyin-hívek, itt a lehetőség! Orosz állampolgárságot kaphat, aki fegyvert fog Ukrajna ellen

Európa

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön aláírt egy rendeletet, amely lehetővé teszi az Oroszországért Ukrajnában harcoló külföldi állampolgároknak, hogy orosz állampolgárságot szerezzenek maguknak és családjuknak.

A Reuters által idézett végzés szerint azok, akik szerződést kötöttek a Moszkva által Ukrajnában végrehajtott “különleges katonai hadművelet” során, orosz útlevelet kérhetnek maguknak, házastársaiknak, gyermekeiknek és szüleiknek. Olyan dokumentumokat kell bemutatniuk, amelyek igazolják, hogy legalább egy évre jelentkeztek be.

A jogosultak közé azok tartoznak, akik szerződést kötöttek a reguláris fegyveres erőkkel vagy más „katonai alakulatokkal” – ez olyan csoportokra vonatkozhat, mint például a Wagner zsoldos szervezet.

Moszkva nem közöl adatokat arról, hogy hány külföldi harcol az oroszok oldalán Ukrajnában, de a Reuters szerint akadnak közöttü kubaiak, akik az átlagos havi fizetésük több mint 100-szorosának megfelelő bónuszokért léptek be Putyin seregébe. A portál úgy tudja, a Wagner legalább három afrikait is beszervezett, de közülük ketten már meghaltak.

Az előre lefutott választásig már nem valószínű, hogy Putyin tovább mozgósít

Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint az orosz-ukrán háború eddigi mérlege orosz részről 315 000 halott és sebesült. Oroszország 2022 szeptemberében további 300 000 embert vetett be, A második világháború óta nem volt ekkora mozgósítás az országban. Hogy ezt a népszerűtlen lépést Putyin mikor ismétli meg, arról egyelőre találgatások folynak. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint talán a márciusi elnökválasztás után lépi meg, amikor újabb hat évre megválasztják Oroszország elnökének.

A Kreml azonban többször is kijelentette, hogy nincs szükség további mozgósításra, mert tavaly férfiak százezrei kötöttek önkéntes szerződést, hogy hivatásos katonák legyenek.

A 22 hónapja tartó háború során elszenvedett veszteségeit sem Oroszország, sem Ukrajna nem hozta nyilvánosságra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt hónapban közölte, hogy a katonai vezetés további 450-500 ezer ember mozgósítását javasolta, a kijevi parlament pedig csütörtökön megkezdte a mozgósítási szabályok szigorítására és kiterjesztésére vonatkozó vitatott törvénytervezet felülvizsgálatát.