Jobban megy a MOL-nak, mint egy éve – 199,8 milliárd forint EBITDA-eredmény

Gazdaság

A Mol-csoport 664 millió dollár (199,8 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, 7 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, még a koronavírus-járvány harmadik hulláma, az azt követő utazási korlátozások és a lezárások ellenére is – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A vállalat értékelése szerint az eredményekhez hozzájárultak az erős olaj- és gázárak, a rekordmagas petrolkémiai árrés és a fogyasztói szolgáltatások jó teljesítménye.

Az elért EBITDA meghaladta a 184,5 milliárd forintos piaci konszenzust.

A csoport nettó eredménye 92,2 milliárd forint volt az első három hónapban, a tavalyi első negyedévi 48,4 milliárd forint nettó veszteség után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki kiváló eredményként értékelte az elért több mint 660 millió dollár EBITDA-t, figyelembe véve a világ és a régió gazdaságát még mindig sújtó járványhelyzetet. Az erős teljesítmény a Mol stratégiai kezdeményezéseinek és integrált, rugalmas üzleti modelljének közös eredménye – hangsúlyozta.