Elektromos hajtással rendelkező kommunális hulladékgyűjtő autó prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Műszaki Karának szakemberei.
Szeptemberben Békéscsabán kezdheti meg tesztüzemét az a teljesen elektromos hajtású szemétszállító autó, amelyet a Műszaki Kar mérnökei az elmúlt egy évben terveztek és építettek több mint 500 millió forint pályázati támogatásnak köszönhetően. Ebből az összegből nemcsak a jármű tervezését és építését, hanem a fejlesztéshez szükséges műhely megépítését, valamint hasonló elektromos hajtású járművek tesztállomásának kialakítását is fedezték.
– Forgalomban jelenleg ilyen autó még nincs az országban, amiben váltóáramú motort hajtunk egyenáramú akkumulátorokkal. Az autó jelentős költségmegtakarítást eredményezhet az üzemanyag szintjén, a számítások szerint a gázolaj évi 25 millió forintos költsége villamos energiában kb. 4 millió forint lehet. Amennyiben sorozatgyártása lesz az autónak, akkor a vételára néhány millió forinttal lenne drágább, mint egy dízel járműnek – mutatott rá az autó gazdaságosságára Husi Géza dékánhelyettes.
– Az autó villanymotorja 55 kilowattos, 420 newtonméter tengelyen mért nyomatékot képes leadni, 55 amper az áramfelvétele, ez hajtja meg az autót. Ezen kívül még van négy villanymotor, melyek a segédberendezések működését biztosítják, beleértve a szemétgyűjtést végző hidraulika rendszert is. A világítást és a segédmotoros berendezések működését biztosító akkumulátorok töltését az autó oldalán elhelyezett napelemek egészítik ki, a tetejére szerelt egyedi gyártású napelem a 600 voltos fő akkumulátor töltésére segít rá. Egy akkumulátor csomag 2000 töltésre lesz elegendő – sorolta az autó specifikumait fejlesztője, Bartha István, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék mérnöktanára.
Az autó maximális sebessége 65-70 km/h, egy napsütéses nap pedig egy egész hétre képes az akkumulátorok töltöttségét biztosítani. A szemétszállító jármű bemutatóján elhangzott, hogy ezt a prototípust a Műszaki Kar munkatársai szervizelik majd, sőt ki is képeznek egy szakembert békéscsabai munkavégzésre.
A „kukás” autót Békéscsabán a következő hetekben kezdik tesztelni, legközelebb a Debreceni Egyetemen október elején műszaki szakkiállításon mutatkozik be az ipar számára – ezúttal már éles szemétgyűjtési tapasztalakokkal.