Rekordszámú menekült a debreceni befogadó állomáson

Helyi hírek

A 830 menekült elhelyezésére tervezett debreceni befogadóállomáson jelenleg rekordszámú, 1474 migráns tartózkodik, a táborban kapacitásbővítésre van szükség – közölte a Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott csütörtökön sajtótájékoztatón.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Rácz Róbert a megyei államigazgatási kollégiumnak a menekülttáborba kihelyezett ülése után újságíróknak elmondta: a Magyarországra érkező migránsok hatvan százalékának hatósági ügyintézése nehezedik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) észak-alföldi regionális igazgatóságára.

Az arányokat jól érzékelteti, hogy az év első öt hónapjában az igazgatóság 31 327 bevándorló ügyében folytatott eljárást, és mindössze húsz esetben állapította meg a menekültügyi státus jogosságát – ismertette Rácz Róbert.

Oltalmazotti státust 54-en kaptak, a többi migráns nagy többsége, 65-70 százaléka, több mint 20 ezer menekült esetében nem tudták befejezni a vizsgálatot, mert nyomuk veszett – tette hozzá a kormánymegbízott.

Rácz Róbert szerint történelmi léptékű migrációs hullám, népvándorlás zajlik napjainkban, amelynek kezelésére európai megoldásra lenne szükség, de amíg az megszületik, a nemzeti kormánynak vannak teendői.

Emlékezetett rá, hogy Németország, Franciaország, Ausztria és Svédország már hivatalosan kezdeményezte 15 ezer migráns visszaküldését Magyarországra, ami “minden kormányzati lépést indokol”.

A debreceni helyzetre utalva Rácz Róbert közölte: a bevándorlási hivatal és a rendőrség “ura a helyzetnek”. Hozzátette: a múlt évben és az idén nem érkezett olyan lakossági panasz, ami a menekültekhez kötődik.

Harhai Zsolt, a BÁH regionális igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: naponta 100-150 új menekült érkezik a táborba, ahol fejlesztéseket kezdtek.

A mintegy száz család kulturált elhelyezésére alkalmas körlet kialakítása mellett sürgős esetben 300 személy befogadását lehetővé tevő konténertábor felépítésének az infrastrukturális hátterét teremtették meg a napokban – tette hozzá.