Rasszista indokból, titokban tehettek terméketlenné egy nőt a miskolci kórházban

Helyi hírek Ország

Adrienn még csak nem is roma származású, de talán ez az ügy legkevésbé fontos szála.

A 168óra írta meg először, hogy egy rendőrségi idézés után tudta meg a most 26 éves Adrienn, hogy három éve mindkét petevezetékét eltávolították.  Mindezt úgy, hogy

sem beleegyezést nem kértek a nőtől, és nem is tájékoztatták a szakmailag teljesen indokolatlan beavatkozás előtt és után sem, amivel az önrendelkezési és a tájékoztatáshoz való jogát sértették meg.

Adrienn már túl volt öt vetélésen, amikor hasi görcsök miatt kereste fel a kórházat, ahol megállapították, hogy méhen kívüli terhessége van, és a műtőasztalra fektették. Bár a méhen kívüli terhességnek nyoma sem volt, de

eltávolították a bal oldali petevezetéket, a jobb oldali petevezetéken pedig cisztát találtak. Ezt olyan mértékben csonkolták, hogy Adrient természetes úton már nem eshet teherbe.

Felmerült az a gyanú is, hogy még egy küretet is végeztek, ami arra utalhat, hogy a már megfogant magzatát is elvették.

A lap szerint a beavatkozást az osztályvezető főorvos rendelte el, és egy rezidensre bízta szakorvosi felügyelettel. Amikor telefonon jelezték neki, hogy méhen kívüli terhességet nem találnak, csak annyit mondott:

„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”

Bár egyelőre nem bizonyított tény, azt, hogy ez a mondat elhangzott, több forrásból is megerősítették, és többeknél túl is lépte a tűréshatárt.

Adrienn egyik kórszövettani leletét sem kapta meg, és nem említették neki, hogy terméketlenné tették. Így mit sem sejtve tovább próbálkoztak párjával, de nem sikerült teherbe esnie.

A fordulat akkor következett, amikor a nyíregyházi rendőr-kapitányságról kapott egy idézést. Ebből kkiderült, hogy az ügyében valaki feljelentést tett a kórházzal, illetve a főorvossal szemben.

A főorvos feltételezésével ellentétben Adrienn nem roma származású.

Nem vagyok cigány származású, mindemellett a cigány embertársaim nevében is sértőnek, megalázónak tartom az osztályvezető lekicsinylő, embertelen eljárását, viselkedését, feltéve, hogy bebizonyosodik embertelen utasítása. Ezáltal még súlyosabb minősülhet az osztályvezető magatartása, méltatlan az orvosi hivatáshoz

– mondta a nő a lapnak.

A 168ora.hu a birtokukban lévő dokumentumokból azt olvasta ki, hogyz első leletben még a méhen kívüli terhesség gyanúja sem szerepelt, ez a másodikba került be, abban viszont megegyezik a két szöveg, hogy a nőnek mindkét petevezetéket eltávolították. Adriennre most egy újabb műtét vár: ez kell ugyanis ahhoz, hogy igazolják a három éve történteket.

Révész János, a kórház főigazgatója annyit reagált, hogy maximálisan együttműködnek az ügyben eljáró hatóságokkal, de a folyamatban lévő eljárás miatt nem adhat érdemi választ a kérdéseikre.