“Kerüljön fel a Nagyerdei Strand és a fesztiváljaink az utazók bakancslistájára” – Debrecen belehúz

Helyi hírek

Debrecen idei költségvetése fejlesztésközpontú, stabil és biztonságos működést és növekedést garantál. A költségvetés jelentős összegeket szán szociális, egészségügyi, civil és ifjúságpolitikai feladatainak ellátására is. A szociális feladatok ellátása kapcsán új szemlélettel közelítünk a rászorulók felé. “Ne halat adjunk a rászorulóknak, hanem tanítsuk meg őket halászni” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Széles Diána alpolgármester 2020. február 10-én.

Szociális feladatok

Négy nagy szociális és gyermekjóléti intézményt működtet a debreceni önkormányzat, ezekre összesen egymilliárd forintot fordít saját forrásból és további 1,9 milliárd forinttal segíti a működést az állam.

Szociális támogatás folyósítására idén 381 millió forintot fordítunk. A legjelentősebb támogatási formák esetében nőtt a támogatás mértéke és – a jövedelemhatárok emelése miatt – a jogosultak köre is; ilyen például a lakásfenntartási támogatás, kelengyetámogatás, iskolakezdési támogatás vagy a temetkezési támogatás. Jut forrás az idős debreceniek gyógyfürdő-kedvezményére vagy a hulladékszállítási kedvezményre is.

Népjóléti feladatokra 66,5 millió forintot fordítunk 

Ellátási forma Keretösszeg
Ellátási szerződés civil és egyházi szervezetekkel 47 millió forint
Hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetése 5 millió forint
Hátrányos helyzetű gyermekek nyári üdültetése 3 millió forint
Bursa Hungarica 10 millió forint
Egyéb támogatások 1,5 millió forint
Összesen 66,5 millió forint

 

Szociális fejlesztések

Szociális területen a Városi Szociális Szolgálat 4 telephelyén indulhat a nyári időszakban korszerűsítési program:

Intézmény neve Fejlesztési forrás
Fogyatékos Személyek Ifjúság utcai Intézménye 339,0 millió forint
VSZSZ Csapó utcai telephelye 63,3 millió forint
VSZSZ Pósa utcai telephelye 132,5 millió forint
VSZSZ Thomas Mann utcai telephely 84,4 millió forint
Thomas Mann utcai nyugdíjasház 80 millió forint
Pallagi úti Idősek Otthona 35 millió forint
Összesen 734,2 millió forint

                                                                       

A szociális ellátórendszer része a bölcsődei hálózat, amely 12 tagintézményben csaknem 1200 kisgyermek ellátásáról gondoskodik. Bölcsődék esetében befejeződött a felújítási munka az Ősz utcai bölcsődében, két hónapon belül véget ér a korszerűsítés a Karácsony György utcai bölcsődében is (309,2 millió Ft). 

Bölcsőde felújítások 

Bölcsőde neve Fejlesztési forrás
Karácsony György utcai bölcsőde 309,2 millió forint
Károlyi Mihály utcai bölcsőde 690,8 millió forint
Gáborjáni Szabó Kálmán utcai bölcsőde 248,4 millió forint
Görgey utcai bölcsőde 278,6 millió forint
Új bölcsőde a Postakert utcán 571,0 millió forint
eszközbeszerzés 73,5 millió forint
Összesen 2 171,5 millió forint

 

Összességében tehát elmondható, hogy szociális területen az intézmények működésére és az ott dolgozó 838 munkatárs bérköltségére 3,6 milliárd forintos működési-támogatást biztosítunk. A szociális, idősellátó intézményeink fejlesztésére további 734 millió forint, bölcsődék korszerűsítésére pedig több mint 2 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre.

Egészségügy

A Debreceni Egyetemmel együttműködve biztosítjuk a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet működését, amelyhez 60 millió forinttal járulunk hozzá. 2020. évben az iskolás korúak (31 220 fő kétévente). További 10 millió forinttal támogatjuk az anyatejgyűjtő állomás működését. 

A Gyermekgyógyászati Klinikán a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez 1 fő kórházpedagógus foglalkoztatása járul hozzá az Önkormányzat. A több külterületi (Ondód, Nagymacs, Kismacs, Pallag) rendelő telephellyel is rendelkező háziorvos, házi gyermekorvos számára a rendelők fenntartásához összesen 1 millió forint működési támogatással segíti az ellátás nyújtását. 

Fejlesztések:

Folytatódik a háziorvosi rendelők felújítása uniós és saját forrásból. Ebben az évben a Debrecen, Szabó Pál utcai háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő, védőnői tanácsadó újjáépítése (104,9 millió Ft) és saját forrásból a Tégláskert utcai rendelő felújítása (52,8 millió Ft) fejeződik be két hónapon belül. 

 

Ebben az évben elkezdődik:

Orvosi rendelők Fejlesztési források
Sas utcai rendelő 54,6 millió forint
Epreskert utcai rendelő 146,7 millió forint
Darabos utcai rendelő 84,1 millió forint
Összesen 285,4 millió forint

 

Civil, kulturális és ifjúsági alapok

2020-ban 40 550 000 forint a keretösszege a civil, kulturális és ifjúsági alapoknak, 2 millió forinttal több, mint tavaly. 2019-ben összességében 83 szervezetnek tudtunk segítséget nyújtani.

Ezen felül működtetjük a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Debreceni Karitatív Testület, amely jelenleg 27 szervezet karitatív munkáját koordinálja a városban.

 

Ösztöndíjak

Békessy Béla sportösztöndíj – pályázni kell a havi juttatásért, tavaly heten részesültek havi 120 ezer forintos  támogatásban

Cívis Tálentum ösztöndíj – havi 50 ezer forintos támogatást jelent a sikeresen pályázóknak

2020-ban 6,4 millió forintot fordítunk ifjúsági programok támogatására, 2,25 millió forinttal többet, mint tavaly. Ebből az összegből finanszírozzuk például a 22. Szomszédolás Országos Gyermek Néptáncfesztivált és a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivált.

A Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. működéséhez 74,3 millió forinttal járul hozzá a debreceni önkormányzat, 6,3 millió forinttal többel, mint tavaly. Az Ifjúsági Házat 2019-ben 50 szervezet vette igénybe, a Rocksuli mellett ott működik például a Csomópont Drogprevenciós Iroda. Az éves látogatószám az Ifiházban 129 ezer fő.

 

Turisztika

Végleges vendégéjszaka számok hiányában, egyelőre két fontos adat van, ami jellemzi Debrecen turisztikai fejlődését és a régióban betöltött vezető szerepét: az egyik a repülőtér forgalma, ami 2019-ben elérte a 600 ezer főt, ennek jelentős része Debrecenbe utazó turistát jelent. A másik nagyon fontos szám a város idegenforgalmi adóbevétele, ami 2019-ben 160 millió forintra volt tervezve, ezt túlléptünk, 163 millió forint fölött lesz az idegenforgalmi adóbevétel.

Az elmúlt években sikerült Debrecen turizmusát egy dinamikusan fejlődő, fenntartható növekedési pályára állítani. Mind a turisztikai szakma, mind az utazni vágyó vendégek visszaigazolják az erőfeszítéseink sikerét. Debrecen felkerült a legnépszerűbb hazai utazási célpontok közé, a célunk most az, hogy a legfontosabb attrakcióink, mindenek előtt az új Nagyerdei Strand és a fesztiváljaink az utazók bakancslistájára is felkerüljenek.

Bemutatták a látványterveket az új nagyerdei strand élményelemeiről – fotók

A 2020-as év legnagyobb debreceni turisztikai fejlesztése az új nagyerdei strand átadása lesz 2020 májusának végén. A Modern Városok Program támogatásával felépülő strand mellett kiépül egy sétány is a strand és a villamossín között, amely lehetővé teszi, hogy kívülről is igénybe vegyék a látogatók az üzletsor szolgáltatásait.

Emellett ebben az évben elindulhat az Ötholdas Pagony átépítése is. A debreceniek legkedveltebb játszótere csaknem 1,5 milliárd forintos program keretében újulhat meg.

Szintén ebben az évben írják ki a tervpályázatot az Aquaticum Élményfürdő megújítására.

A turisztikai szempontból kiemelt fontosságú Debreceni Nemzetközi Repülőtéren nemrég építették ki 230 millió forintos forrásból az új forgalmi előteret megvilágító rendszert, a következő fejlesztés ebben az évben a védelmi kerítés megépítése lesz.