Szombaton nyit a megújult strandfürdő Miskolctapolcán

Helyi hírek Wellness

Június 12-én szombaton nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt az Ellipsum komplexum élményfürdő része Miskolctapolcán.

A Miskolctapolcai Standfürdő 2015-ben újult meg, már ekkor tudni lehetett, hogy a fürdőhöz épül majd egy új komplexum is. Az Ellipsum névre keresztelt élményfürdő 2020 decemberében készült el, az átadására azonban várni kellett a járványhelyzet miatt.

Az Ellipsum strand része május vége óta fogadja vendégeit, most szombaton pedig átadják a teljes, egész évben nyitva lévő komplexumrészt is, melyben nyolc fedett medence is található: sakk-, élmény-, pezsgő-, és wellnessmedence, két gyerekmedence és csúszdapark is várja a kikapcsolódni vágyókat a futurisztikus miskolctapolcai fürdőkomplexumban.

A belépés azonban elég borsos: az új élményfürdőbe egy felnőtt belépő 5990 forintba kerül egész napra, a diák (14-25 év) és nyugdíjas jegy  4190 forintba, a gyermek (4-14 év) pedig 3590 forintba. Ha a teljes Ellipsum fürdőt használni szeretnénk, tehát a strandfürdőt, a wellness- és fitness részleget is,  nemcsak az új, élményfürdő részt, akkor a felnőtt belépő ára 8800 forintba kerül, a diák és nyugdíjas 6600 forintba, a gyermek pedig 4400 forintba. A 4 év alatti gyerekek számára a belépés ingyenes.

További árak, kedvezmények az Ellipsum honlapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük