Mesterszakácsnak állítanak szobrot Debrecenben

Helyi hírek Kultúra

Boros László mesterszakács mellszobrát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum előtt állítják majd fel. A 2020 novemberében elhunyt séf munkásságáért még életében megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést – olvasható a Debreceni Közgyűlés összefoglalójában.

A Hajdúsági Gasztronómiai Klub kezdeményezésére Boros László mesterszakács tisztelői szeretnének emléket állítani a két éve elhunyt séfnek, aki munkásságáért még életében megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életműdíját is. Az előterjesztők arról is megemlékeztek, jogy Boros László fiatal tanulóként, 1965-ben lépte át az Aranybika konyhájának küszöbét. 1973-ban a Szabadság Étterembe került, ahol alig 23 évesen konyhafőnök lett. Később külföldön gyűjtött tapasztalatot. Munkásságáért megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életműdíját is.

Boros László munka közben Fotó: debreceniettermek.hu

A civil kezdeményezés mögött állók a megvalósítását is vállalták és Juha Richárd szobrászt bízták meg a bronz mellszobor elkészítésével. A portré kivitelezésének költségét adományokból finanszírozza a klub. A mellszobor a mesterszakács életművének egyik fontos helyszíne, a Debreceni Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola előtti közterületre kerülne a Vénkert utca 2. szám alá.

A szobor elhelyezésének tervezett helyszíne

 

Boros László mellszobrának agyagmintája – Debrecen.hu A tervezett szobor mérete 70 cm x 55 cm x 35 cm, a talapzat 140 cm magas

A szobor avatását 2023. április 21-re tervezi a klub és a technikum. Ekkor egy szakmai-közösségi főzést is tartanának az iskola udvarán. Ugyanekkor nyílik emlékkiállítás is a technikumban a mesterszakács életművéből. A szoborelhelyezést követően a klub ingyenesen átadja a szobrot az önkormányzatnak.

Boros László és Herczeg András is érdemkeresztet kapott