Az út közepén lett rosszul egy idős nő Debrecenben
A debreceni rendőrök segítettek az idős nőnek.
Szoboszlói és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
A debreceni rendőrök segítettek az idős nőnek.
Szepességi és a Széchenyi utca sarkán esett munkagödörbe egy járókelő.
Vig Szilárdot két éve azért bocsátották el a helyi iskolából, mert egy érpataki szélsőjobboldali rendezvényen arról beszélt, hogy a cigánygyerekeket csak veréssel lehet fegyelmezni, írja az Atv.hu.
A kunsági bükköny (Vicia biennis) pillangós virágú, egyéves – ritkábban kétéves – bükkönyfaj.
Színvonalas döntővel zárult az idei Ifjú Kócsagőr Program, melyen nyolc hazai nemzeti park igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság egy-egy kócsagőr-jelöltje mérte össze tudását.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felújítja az Erzsébet utcán található Mentőállomás megállóhely útburkolatát.
A Kúria is helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla korábbi jogerős határozatát arról, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) nem sértett jogszabályt két vitatott haszonbérleti szerződés megkötésekor – közölte Kovács Zita, a HNP igazgatója pénteken az MTI-vel.
Éjszaka a magasban nedvesebb levegő érkezik fölénk, emiatt átmenetileg már lesznek felhősebb időszakok is, csapadékra azonban továbbra sem kell számítani.
Nyergesvontató ütközött össze személyautóval a Debrecen és Hajdúszovát közötti útszakaszon, utóbbi település közelében péntek reggel.
Aszfaltozási munkákat végez a kivitelező a Burgundia utca, Csapó utca – Kossuth utca közötti szakaszán a mely érinti a közösségi közlekedést is.