Országos fuvolaverseny Debrecenben

Kultúra

12 középiskolából 51 tehetséges diák jött Debrecenbe, hogy négy korcsoportban összemérjék tudásukat a X. Országos Fuvolaversenyen, melyet Elek Tihamér fuvolaművész emlékére rendeztek meg 2016. április 15. és 17. között.

A megnyitón Tóth József, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola intézményvezetője házigazdaként elmondta: szeretnék, ha a versenyzők jól éreznék magukat a megmérettetés során és szakmailag fejlődni tudnának.

A zsűri elnöke Drahos Béla fuvolaművész, karmester, a tagok pedig Móré Irén, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fuvolaművésze és Lakatos György fagottművész, egyetemi docens voltak. Drahos Béla beszédében megidézte Elek Tihamér alakját, aki elindította pályáján. Szerénysége és önzetlensége követendő példa mindenkinek. Kiemelte, hogy Elek Tihamér szellemiségében játszanak a fiatalok, természetesen izgalommal, mert anélkül nem jó. Oldódjanak fel és ne versenyezzenek egymással – szólította fel a diákokat a fuvolaművész.
Az országos fuvolaversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal, valamint a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola rendezték meg.

A verseny eredményei itt olvashatók