Elmarad! – Vivaldival lesz tele a Nagytemplom

Kultúra

A nagyszabású rendezvénynek a debreceni Nagytemplom ad otthont.

 

 

Frissítés!

Kedves Érdeklődők!
Nagyon készültünk és nagyon reméltük, hogy a koncert megtartható lesz holnap, de a csütörtöki rendelkezések tükrében arra jutottunk, hogy a koncertet egy tavaszi időpontra tesszük át.
Kérjük, a megváltott jegyeket őrizzétek meg, mert a tavaszi koncertalkalomra érvényesek lesznek.
A tavaszi találkozás reményében:
A Napraforgó Waldorf Iskola közössége

Több mint 200 waldorfos diák alakított kórust az ország minden részéből (Debrecen, Fót, Nemesvámos, Nyíregyháza, Szeged, Szolnok, Szombathely, Budapest 6 iskolája), hogy így ünnepeljék egyrészt a debreceni Napraforgó Waldorf-iskola 25. születésnapját, másrészt azt, hogy az elmúlt időszakban sokat kellett egymást nélkülözniük, és most újra együtt lehetnek.
A gyerekekből álló kórus Vivaldi Glóriáját adja elő, az előzetes információk szerint több száz vendég előtt.
A kórust az Albinoni kamarazenekar kíséri, amely Waldorf-diákokkal,-tanárokkal-és szülőkkel egészült ki.
Művészeti vezető: Zsigmond Balassa.
Vezényel: Justin Júlia, az Óbudai Waldorf Gimnázium és a solymári Waldorf Tanárképzés tanára.
A rendezvény hely és ideje: november 20., 16 óra, a debreceni Református Nagytemplom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük