Orosz Bernadett

Elképesztő fordulat: beperelte bántalmazója Bernadettet, akit szinte felismerhetetlenre vert össze néhány hónapja

Ország

A volt katona szerint áldozata megsértette személyiségi jogait.

Nem csillapodnak a kedélyek Orosz Bernadett körül, akit volt partnere úgy összevert, hogy a nő arca felismerhetetlenné vált.

Megrázó felvételeket osztott meg magáról egy brutálisan összevert magyar nő – volt barátja tehette

A hatgyermekes anyuka részletesen beszámolt az ügyről a sajtónak, és többek között Varga Judit igazságügyminiszter segítségét is kérte – nem sok sikerrel. A nő hiába kért távoltartási végzést és személyi védelmet, kérését elutasították. Azt később, a rendőrség tájékoztatása szerint „újabb adatok alapján” kezdeményezték.

A férfi egyébként nem igazán vett vissza, karácsonykor Bernadett gyerekeit zaklatta.

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldal rendkívüli fejleményt közölt:

Orosz Bernadettet beperelte a nyugalmazott katona a felismerhetetlenségig összevert és majdnem megölt, beperelte a bántalmazója. Ötmillió forintot követel tőle, mert a nő nyilvános Facebook posztjában megnevezte őt, mint elkövetőt, és ezzel szerinte megsértette a személyiségi jogait.

Rendkívüli hír: Orosz Bernadettet, a nőt, akit volt barátja, a nyugalmazott katona a felismerhetetlenségig összevert és…

Közzétette: Nem tehetsz róla, tehetsz ellene – 2020. február 11., kedd

Ezt ahhoz tartom hasonlatosnak, amikor százmilliós kártérítést és egymilliárd forintos bírság kiszabását kérte a tiszavasvári tanár megölésének egyik olaszliszkai gyanúsítottja, amiért a hatóságok és a média a lincselés szót használta az esetre

– mondta Gál András, Orosz Bernadett sértetti képviselője.

1 thought on “Elképesztő fordulat: beperelte bántalmazója Bernadettet, akit szinte felismerhetetlenre vert össze néhány hónapja

  1. Orosz Bernadett támadója katona volt (valamikor).Ezért katonai bíróságon kellene elítélni és örökre kivonni a társadalomból. Ki fogja Bernadett életét rendbe hozni? Hogyan folytatja hivatását ilyen külsővel? Kártérítési igénye itt csak Bernadettnek lehet, nem egy ilyen felbőszült embertelen vadállatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.