82 millió forinttal támogatja a magyar kormány az albán katolikus egyházat

Ország

Magyarország negyedmillió eurós (mintegy 82,5 millió forint) támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak, az országot novemberben sújtó földrengés okozta károk felszámolására, egyebek mellett megrongálódott templomok újjáépítésére – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Brüsszelben.

Az államtitkár a földrengéskárok miatt Albánia megsegítésére összehívott nemzetközi adományozó konferencia szünetében hangsúlyozta, Magyarország a 250 ezer eurós támogatást annak felhasználása felügyelete érdekében közvetlenül juttatja el az érintett katolikus közösségeknek, illetve a Hungary Helps program keretében valósítja meg a fejlesztéséket.

A felajánlás kifejezi a szolidaritást az Albániában élő károsultakkal, Magyarország ugyanis úgy gondolja, hogy a katolikus közösségek támogatásával a helyben élők érdekét szolgálja – mondta.

Kiemelte továbbá: Magyarország más eszközökkel is segíti Albániát. Mint emlékeztetett, Magyarország a földrengést követően komoly segítséget ajánlott fel: 12 szakértőt küldött, akik a műszaki és kárfelmérésben segítettek, valamint 65 ezer euró (mintegy 24,5 millió forint) értékű felszerelést jutatott Albániába.

Magyarország a partnerországokat érintő segítségnyújtás területén “nem áll rosszul, hiszen az egyik zászlóvivője annak, hogy a Nyugat-Balkán államait, így Albániát is minél hamarabb vegyék fel az Európai Unióba” – húzta alá. Ezen felül Magyarország számos ösztöndíjat biztosít albán diákoknak, valamint egyebek mellett kormányzati támogatást nyújt egy, a két ország között naponta közlekedő légijáratnak. Albánia a pénzadománynál hosszabb távú, stratégiai, az ország jövőjét alapvetően formáló kérdésekben is számíthat Magyarország támogatására – húzta alá Magyar Levente.

November végén az Albániát sújtó – a Richter-skála szerint 6,4 erősségű – földmozgás és az azt követő több mint 250 utórengés 51 halottat követelt, a sérültek száma megközelítette a 2 ezret, 17 ezer család pedig ideiglenes szállásokba kényszerült. Többszáz épület összedőlt, többezer súlyosan megrongálódott. Az albán kormány két megyében, Tiranában és Durresben katasztrófaállapotot hirdetett ki, és nemzetközi segítséget kért.

(MTI)