Új magyar közösségi portál váltaná a Facebookot

Ország

Válaszul a Facebook folyamatos és indokolatlan cenzúrájára, új közösségi hálózatot alapítottak Magyarországon – írja a Magyar Nemzet.

Túl nagyra nőttek a közösségi hálókat irányító amerikai cégek, és ma már úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek. Ezért úgy gondoltuk muszáj, hogy legyen választás, egy alternatíva – jelentette ki Pál Csaba a Hundub közösségi hálózat alapítója.

A december 6-án startoló magyar közösségi platform megalapítója szerint az igazi lökést az indulásukhoz tavaly az adta, amikor mindenféle indoklás nélkül sok ezer magyar felhasználót töröltek le a Facebookról, amelyről később kiderült, hogy legtöbb esetben csak a véletlen műve volt, viszont ezért még bocsánatot sem kértek.

A magyar közösségi oldal esetében viszont ilyen esetektől nem kell tartani, hiszen ez a hálózat nem alkalmaz politikai cenzúrát. Az oldalon a szólás- és véleményszabadság alapvető – hangsúlyozta Pál Csaba.

A közösségi hálózat kialakításánál a – megszokás és a könnyebb kezelhetőség érdekében – a régi iWiW szolgált iránymutatásként. Ezáltal az idősebb korosztálynak is egyszerűbb lesz elsajátítani az oldal használatát.

Az amerikai szenátus meghallgatásán élesen bírálták a Google, a Twitter és a Facebook vezetőit

A magyarok által használt közösségi oldalak általános tulajdonságai mellett a Hundub többek között társkereséssel, nyereményjátékkal és apróhirdetéssel, bukszával, szabadon szerkeszthető hírportállal, valamint blogrendszerrel is kiegészül.

A Hundub csapata számos újdonságon dolgozik: jelenleg egy komolyabb VR (virtual reality) platform is tervben van, amely által például színházi előadást lehet nézni, vagy akár az online oktatásban is hasznos lenne – magyarázta az ötletgazda, aki hisz abban, hogy sikerülni fog a jövőben felzárkózni a nagy amerikai platformokhoz.

További részletek a Magyar Nemzet cikkében.

Elhallgattatta a Facebook Gődényt és a többi járványszkeptikust