Ezzel van tele a “baja” a magyar munkavállalóknak

Ország

A megkérdezettek  panaszként a túlterheltséget, a rossz munkakörülményeket, a megfelelő étkező vagy öltöző hiányát említették az elsők között, és csak harmadik helyen jelölték meg a versenyképtelen bérezést.

A nagy cégek járvány utáni márkaépítéséről, munkaerő-toborzásáról és vállalati társadalmi felelősségvállalásáról rendezett konferenciát az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara és a Magyar PR Szövetség Employer Braning Tagozata – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Azt írták: már a pandémia utáni korszakra készülnek a nagy cégek, azokon a módszereken dolgoznak, amelyekkel “a munkavállalókat, vásárlókat, a szolgáltatásokat igénybe vevőket magukhoz tudják kötni, vissza tudják csábítani”.

A közelmúltban rendezett tanácskozáson nagyvállalatok vezető szakemberei számoltak be a témával kapcsolatos elképzeléseikről, tapasztalataikról, gyakorlati módszereikről. Az egyetem a közleményben idézte a konferencia főszervezőjét, Garai-Fodor Mónika dékánt, aki azt mondta: a kar nagy figyelmet fordít arra, hogy aktuális trendekre reflektáló tudást és gyakorlati ismereteket adjon át a diákoknak.

Ismertetettek egy friss felmérést is, amelyben a munkavállalók véleményét kérték arról, hogyan érzik magukat munkahelyükön, mit érzékelnek fő problémának a járvány idején.

Meglepetésre adott okot, – írták -, hogy a megkérdezettek  panaszként a túlterheltséget, a rossz munkakörülményeket, a megfelelő étkező vagy öltöző hiányát említették az elsők között, és csak harmadik helyen jelölték meg a versenyképtelen bérezést.

Figyelemre méltó észrevételként hangzott el továbbá, hogy a vállalatnál nem volt fejlődési lehetőség, és nem tudtak együttműködni vezetőjükkel – tették hozzá.

A konferencián elhangzottak szerint a pandémiát követően még fontosabb a vállalat tisztességes magatartása az ügyfelekkel, az alkalmazottakkal, a tulajdonosokkal szemben. Felhívták a figyelmet arra: nagy szerepe van és lesz egy cég megítélésében a szóbeszédnek, azaz annak, amit a szervezet ügyfelei, alkalmazottai terjesztenek a vállalatról, termékeiről, szolgáltatásairól.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük