Kevesebb a külföldről származó tojás a boltokban

Ország

Kevesebb a külföldről származó tojás a boltokban, de hiány nem fenyeget a húsvét előtti napokban sem – közölte a Tojásszövetség kedden az MTI-vel.

A behozatal visszaesését az ukrajnai háborúval magyarázták, az uniós piacra ugyanis nagyrészt olyan telepek termelnek, amelyek Harkov és Mariupol környékén, tehát a hadműveletek térségében helyezkednek el. Az unióba irányuló behozatalból Ukrajna korábban több mint 23 százalékkal részesedett. Az EU amúgy tojásból önellátó, az import csökkenése ezért nem okoz hiányt, csupán a túlkínálatot szüntette meg – fejtette ki az érdekképviselet.

Hozzátették, hogy a keresleti piac kedvez a termelőknek, hiszen a költségeik emelkedését hosszú idő után most először érvényesíthetik az áraikban. Másképp nem is tehetnek, hiszen a bevételeik a kiadásaikat is alig fedezik. Főképp a termelési költségeket 70 százalékban meghatározó takarmány drágulása jelentős már régóta, és idén csak fokozódott, szintén a háború miatt. Nem a húsvét miatt kell tehát többet fizetni a tojásért.

A Tojásszövetség hangsúlyozta, hogy a fogyasztói árakat sem a termelők alakítják, a bolti árrés a kereskedők döntésétől függ. A drágulás ugyanakkor várhatóan nem veti vissza a keresletet, a korábbi évekhez hasonlóan idén is 2,3 milliárd darab lehet a belföldi fogyasztás – közölték.

Átfogó húsvéti tesztelés: csupán néhány sonka sótartalmával volt probléma