Edzői nyilatkozatok a Loki-Békéscsaba (7-0) meccs után

Sport

A DVSC-TEVA csapata hazai pályán 7-0-ra ütötte ki viharsarki ellenfelét. Lássuk, hogy vélekedett a pályán történtekről a két csapat vezetőedzője.Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Az első félidő nehézkesen alakult, pontatlanok voltunk, de sikerült gólt szerezni egy szép támadás végén. Fontos volt a második félidő elején szerzett gól, mert megnyugodtunk, utána kombinatívak voltunk és a fiúk parádés estét produkáltak. Masszív a Békéscsaba, ezt a korábbi meccseken is bizonyította, és ezt is kaptuk az első félidőben, viszont a második gól megtörte őket.

Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője: – A meccsről nem is kell túl sokat beszélni, inkább arról ejtenék szót, hogy a szurkolóink végig bízatták a csapatot az eredmény ellenére is, és ezt köszönöm nekik. Mi a második félidőre már nem jöttünk ki, a Loki gyors gólja eldöntötte a sorsunkat, hullámvölgybe kerültünk, amelyből nem tudtunk kijönni. Gratulálok a Lokinak, mert mindent megtett hazai pályán, remekül kiszolgálta a szurkolókat.

dvsc.hu