A mezőkövesdi csúfos hétfői vereség után egy veretesebbnek tűnő ellenfél, a felcsúti Puskás Akadémia ellen kellett volna végre valahára a győztes ösvényt megtalálni Dzsudzsákéknak. Ez nem sikerült, habár sokáig abban a hitben voltunk, hogy meglehet a három pont, de végül csalódottan vettük tudomásul azt, ami jelenleg a realitás. Egy-egy pontokkal viszont nem lehet előrelépni.
Nekiugrottak az ellenfelüknek
Éppen a helyszínre tartottam, amikor megpillantottam a kezdőcsapatunkat, amely igencsak meglepett. Nem tudjuk, hogy mi folyik a színfalak mögött, így jobb híján csak találgatni lehetett, hogy Romanchuk például miért került ki kezdőből ezúttal Charleston javára, de valószínűleg köze lehet a világjárvány már követni sem tudom hányadik hullámához.
A kapuban Hrabina állt, akiben eddigi fellépésein kellemesen csalódtunk, és véleményem szerint most sem rajta múlott a csapat sikere. A hét eleji gyalázatos produktum ellenére közel négyezer szurkoló látogatott ki ezen késői órán is szurkolni a Lokinak, ami mindenképpen megsüvegelendő, így ennek megfelelően igyekeztek a játékosok Berke Balázs sporttárs kezdő sípszava után kiszolgálni a közönséget. Ezt kezdésnek egy pimasz kötényt követően Horváth remek tekerése nyomatékosította is. A Torino kölcsönjátékosa pár centit tévedett, így nem sikerült megtörni a jeget a fiatal játékosnak, már ami az első piros-fehérben elért gólját illeti. A B szektorban egyébiránt ismételten jó volt a hangulat, amelyet a kerítésen lévő vezérszurkoló ezúttal megafon híján egy mikrofonnal orvosolt, de ez nem vont le semmit a szurkolás élvezeti értékéből. A meccs elején jobbára a hazaiak akarata érvényesült, de azért akadtak meleg pillanatok a kapunk előtt leginkább Colley jóvoltából, főleg mikor a tizenötödik percben a gambiai lövésénél Hrabina ugyan védett, de Neofytidis belebotlott a labdába, azonban becsületére legyen mondva nagy bravúrral megakadályozta az öngólt. A 18. percben aztán egy gyors indítás után Bárány labdájába belekapott kézzel reflexszerűen Batik a tizenhatoson belül, ami után büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyest a „csékánk”, Dzsudzsák némi idegtépő videóbírózás után, higgadtan gólra váltott.
Ezek után világos volt a képlet: kell még egy gól, hiszen a futballban egy, de még két gól sem jelent megnyugtató előnyt. Gondoljunk csak a múlt heti Borussia Dortmund-Werder Bremen meccsre, amikor kétgólos vezetésről kaptak ki a sárga mezesek. Ennek megfelelően a 31. percben a hellén középpályásunk, Neo igen közel járt ahhoz, hogy gólpasszt adjon házi gólkirályunknak, Báránynak, de nem volt eléggé pontos a kivitelezés. Nem késett a Puskás válasza sem, Colley egy zúgó kapufát lőtt a félidő hajrájában, amire stílusos válasz érkezhetett volna Horváth részéről, aki egy mutatós csel után kapura tört, de nagy helyzetben mellé lőtt. Ezt látva jobban jártunk volna, ha mondjuk, kihagyhatatlan helyzetbe hozza egyik csapattársát. A krónikához hozzátartozik még, hogy Colley és Deslandes páros jelenete nyomán tizenegyest kapott a vendégcsapat, de a VAR segítségünkre sietett, és lesállás miatt ezt megúsztuk. Lélektanilag egyébként nagyon jó időpontban növelhettük volna előnyünket, így viszont maradt a szünetben a reményteljes latolgatás a büfében. A kiszolgálás minősége és gyorsasága véleményem szerint némileg javult, hiszen a megszokott pultok mellett egy plusz standot is felállítottak, amivel lényegesen felgyorsult a hűsítők beszerzése.
Nyomokban némi futball majd totális védekezés
Fordulást követően még inkább motiváltnak kellett volna lennie a játékosoknak, hiszen a piros-fehér drukkerek előtti ketrecbe kellett volna betalálni, de a második félidő első helyzeténél, lehet, hogy üdvözítőbb megoldás lett volna a sarkazás helyett valami sablonosabb, mondjuk egy bombagól a kapus szeme közzé. Ezek után viszont gyökeresen megváltozott a játék képe. A Puskás annyira rákapcsolt, hogy egyszerűen védekezésre kényszerültünk. Ahogy szokták mondani: a hátunkat törte a háló, úgy meg aztán igen veszélyes és kockázatos vállalás volt kontrákra berendezkedni, és megtartani sovány előnyünket. Ez több alkalommal Hrabina bravúrjai miatt sikerült, de válaszként épkézláb támadásokra már nem igazán futotta az erőnkből. Főleg miután a rendkívül agilisan játszó Bárányt lehozta Janeiro mester, megszűnt létezni a támadójátékunk, és gyakorlatilag megbomlott a középpálya és a csatársor közötti kapocs.
Iráni egyenlítés, debreceni bánat
Ezen az estén egyébként egyik cserénk (Sós, Babunski, Varga) sem sült el jól, holott a kispadunk igen hosszú volt, de más kérdés, hogy minőségben felért-e a Puskás Akadémiáéval. A választ meghagyom mindenkinek, annyi azonban bizonyos, hogy az ellenfél két cseréje, Zahedi és Urblík döntő érdemeket szerzett a két perccel vége előtt esett egyenlítésükben, amikor is a kapusról kipattanót az iráni pofozta be az üres kapuba. Így bár úgy néz ki, hogy bosszúsak vagyunk a két elvesztett pont miatt, és La Fontaine meséje ugrik be egyből a holló és sajt történetével, de valójában az helyzet, hogy a döntetlen igazságos, és a PAFC második felvonásban mutatott dominanciáját elnézve még inkább bravúrosnak mondható az iksz.
Ettől persze fájó veszteségként könyvelhetjük el magunkban, de ami szomorú, hogy továbbra is várat magára az első győzelmünk, de most már össze kell jönnie a következő fordulók valamelyikén, különben nagyobb lehet a baj. Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapat az első félidőben, de a helyzetkihasználásunk elégtelen, így ezért nem járt három pont.
– Faragó László –
