Bronzérmes a DVSC női kézilabdacsapata

Ismét bronzérmes a DVSC női kézilabdacsapata

Sport

Dunaújvárosban is magabiztosan nyert a DVSC Schaeffler csapata, így a Magyar Kupa mellett a bajnokságban is bronzérmet szerzett. 

Poczetnyik góljával először és utoljára vezetett a Dunaújváros a mérkőzésen. Kácsor a következő támadásból rögtön válaszolt, aztán Vámos Petra duplázott és innentől kezdve beindult a debreceni henger. Jöttek Planéta átlövés góljai, jól indultak a szélsőink, a védekezés pedig ismét kőkemény volt. Az első 10 percben mindössze két gólt tudott lőni a hazai együttes, mialatt a Loki tízig jutott. Bordás kiállítása kellett ahhoz a Kohásznak, hogy átmenetileg csökkentse a különbséget, de a félidő derekára így is nyolcat tett közé a DVSC SCHAEFFLER. Teljesen más sebességgel és színvonalon játszottak a debreceni lányok, mint a hazaiak, így a huszadik percre már tízgólos volt az előny, amiből nyolcat meg is őrzött a szünetre a Loki (14-22).

A folytatásban, kicsit mintha az öltözőben maradt volna a csapat. Öt támadást is elszórakozott a Loki, amiből négyet meg is bosszult a hazai csapat, így villámgyorsan megfeleződött az előny. Jött is az időkérés Szilágyi Zoltántól, aminek meg is lett az eredménye: a védekezés ismét kemény volt, támadásban pedig Vámos, Planéta és Töpfner tett róla, hogy megnyugodhasson a maroknyi vendégszurkoló. A 43-ik percben visszaállt a tízgólos különbég. Töpfner megállíthatatlan volt, Vámos remekül mozgatta a csapatot és a kapuba csereként beálló Giegerich is hozzátette a magáét. A vége ismét örömjáték lett. Érkezett a pályára Torda, Csernyánszki, Panyi és Kiss Csenge is, a többiek pedig már a kispadon hátradőlve várták, hogy véget érjen a meccs és újra ünnepelhessenek. Harmadik lett a Loki a bajnokságban is. Beköszöntött a bronzkorszak!

Dunaújvárosi KKA–DVSC Schaeffler 25–39 (14–22)
Dunaújváros, 300 néző. V: Felhő F, Öcsi T.

DKKA:  Bartulovic – Agócs 2, BORGYOS 5, Weisheitel 3, Nick 1, Krupják-Molnár 2, Szalai 1. Csere: Oguntoye (kapus), Farkas 2, Horváth, Fodor 3, Lakatos 3, Matucza, Poczetnyik 1, Kazai 2. Edző: Rapatyi Tamás
DVSC: Gabriel – TÖPFNER 13 (6), PLANÉTA 5, VÁMOS P. 4, BORDÁS 5, Kácsor 3, Petrus 2. Csere: Giegerich (kapus), Hámori K., Füzi-Tóvizi 1, Szabó N. 3, Vámos M. 1, Csernyánszki 1 (1), Kiss Cs. 1, Panyi, Torda (kapus). Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. perc: 1–0. 5. p.: 1–4. 16. p.: 4–12. 21. p.: 7–17. 28. p.: 12–19. 33. p.: 18–22. 42. p.: 19–29. 55. p.: 24–37

Kiállítások:  8 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1 ill. 8/7

MESTERMÉRLEG
Rapatyi Tamás: Az egész éves teljesítményünket tükrözte ez a mai meccs. Voltak jó periódusaink, aztán nagyon rosszak. A tavaszi szezonunk kaotikus volt, a sok sérülttel, a hullámzó teljesítménnyel, nagyon sajnálom, hogy ennyire lecsúsztunk a tabellán a bajnokság végére, de sok nehézséggel küszködtünk. Bízom benne, hogy jövőre minden szempontból stabilabb szezonunk lesz.
Szilágyi Zoltán: Nagyon örülök, hogy ilyen nagy arányban sikerült megnyernünk ezt a meccset is. Tudtuk, hogy az utolsó négy meccsen száz százalékot kell beleadnunk, ha meg akarjuk szerezni az újabb bronzérmet. A csapat nagyon magabiztosan, meggyőzően teljesített az elmúlt hetekben, a gólkülönbségünk 67 ezen a négy meccsen, ami önmagáért beszél. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője, ezen az úton kell tovább mennünk.

Fotó: dvsckezilabda.hu