Kosárlabda: bravúros DEAC-győzelem!

Uncategorized

Nagy Botond káprázatos egyéni teljesítményével és csapatként is óriásit játszva  a magyar egyetemi bajnok Debrecen legyőzte a horvát Split együttesét.

Megkezdte a szereplését az egyetemi és főiskolás Európa-bajnokságon Rotterdamban a DEAC kosárlabda csapata, ellenfele a legutóbbi Európa-bajnok horvát Split volt. Déli szomszédjaink az első meccsükön majdnem 50 ponttal verték a portugálokat. Az már a bemelegítésnél az látszott, hogy a debreceni fiúk összességében magasabbak, a címvédő horvát együttes játékosai viszont erősebbeknek tűntek.

Az első negyedet jobban kezdték a horvátok, de a pazarul játszó Nagy Botond eredményes dobásaival fordított a magyar együttes, és az első 10 perc végén már kilenc ponttal vezetett a debreceni gárda.

A folytatásban kimaradt egy-két debreceni tripla, és az ellenfél támadásai is pontosak voltak, így a szünetben már csak két pont volt Nagy Ágoston tanítványainak az előnye (49-51).

Szünet után hamar fordítottak a horvátok, de a debreceni húzóembereknek a helyén volt a szíve, nem remegett meg a keze, és a harmadik negyedben 10 ponttal többet dobtak, mint a horvátok, így 12 pontos előnnyel kezdődött a mindent eldöntő utolsó játékrész.

 A záró negyedben aztán volt minden, ami fokozhatta az izgalmakat, de a DEAC megmutatta, hogy a sok elvégzett munkának meg lesz az eredménye, és végül 9 ponttal legyőzték a horvátokat. Az egész magyar csapat fantasztikusan játszott, de mégis ki kell emelni Nagy Botondot, aki egymaga 43 pontot szerzett, ebből 30-at a három pontos vonalon kívülről.

Spliti Egyetem – Debreceni Egyetem 85-96 (23-32, 26-19, 24-34, 12-11)

Debrecen: NAGY BOTOND 43/30, NAGY BENEDEK 13/9, PÉK 13/9, Szarka-, REIZER 8. Cs: Bács 2, KISS L. 9, TÓTH L 8., Tóth P-., Gál- .

Nagy Ágoston, a DEAC edzője: – Nem mi voltunk az esélyesek, de az elmúlt hetekben azért edzettünk, dolgoztunk rengeteget, hogy ilyen ritmusban tudjunk játszani. Ehhez most egy nagyon jó dobóforma is párosult, sikerült túldobni az egyetemi Európa-bajnoki cím védőjét, nagyon boldog vagyok.

www.unideb.hu