Orbán Viktor és pártjának tevékenysége kapcsán többen és többször említik Kádár Jánost és az MSZMP-t, amikor párhuzamot vonnak. Kétségtelenül vannak hasonlóságok, bár néha Rákosi és a Magyar Dolgozók Pártja is megállja helyét összehasonlítási alapként. A Migráns egyet ép ésszel éppúgy nem lehet hosszabb ideig nézni, mint a Rákosi-korszak filmhíradóit. Hazudnak éjjel, hazudnak nappal, hazudnak minden hullámhosszon.
Harminc évvel a rendszerváltás után ismét eljutottunk oda, hogy az orbáni jólét nem több, mint a kádári: tetemes külföldi adóssággal terhelt ország, pénzéhes siserehadként zsebüket tömő pártkatonákkal. A hasznot viszont most nem a baráti Szovjetunió felezi le, hanem a baráti multik, akik milliárdokat kapnak munkahelyteremtésre.
Sajnos Hofi 1979-es szilveszteri kabaréja, a Tiszta őrültek háza ma is aktuális. Sőt, most több őrült szaladgál a közéletben, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Teljesen jogos felvetés az, hogy ne csak a parlamenti képviselők, de az önkormányzati képviselők is fújjanak alkoholszondát, mielőtt bemennek az ülésterembe illetve alapvető követelmény kellene legyen az is, hogy negatív drogteszt legyen a választáson való indulás feltétele. Gyakran lehet látni-hallani politikusokat zavartan beszélni. Itt legtöbb esetben nem az időskori demencia, mint Kádár János esetében volt, hanem a tudatmódosító szerek használata az ok.
Természetesen az érintett pártoknak el kellene gondolkodni, hogy azokat a tagjaikat, akik ezeken a szűrőkön fennakadnak, éppúgy helyezzék parkolópályára, ahogy az 1989-ben az MSZMP főtitkárával is történt. A felelősség különben az övék, nem a sajtóé, ami hírt ad az eseményekről.
N. Nagy Sándor
