22 év börtönt kapott a Donald Trump elleni gyilkossági kísérletért Pascale Cecile Veronique Ferrier

Világ

A bíróság 22 év börtönre ítélte azt a kanadai-francia kettős állampolgárt, aki levélben mérget küldött Donald Trumpnak, és az amerikai elnök meggyilkolását tervezte 2020-ban.

Pascale Cecile Veronique Ferrier-re még csütörtökön mondta ki az ítéletet a Washingtonban ülésező bíróság – olvasható az ítéletről szóló bírósági közleményben. Az 56 éves nő a büntetőeljárás során, még januárban, bűnösnek mondta magát a biológiai fegyverek tilalmának megsértése miatt. Pascale Ferrier 2020 szeptemberében levélben küldött halálos ricint a hivatalban lévő elnöknek, Donald Trumpnak, és a csatolt írásban halállal fenyegette meg. Nem sokkal később az Egyesült Államok és Kanada határán tartóztatták le, amikor autójával be akart lépni az Egyesült Államokba, és járművében töltött fegyvert, valamint nagy mennyiségű lőszert találtak.

A postai küldeményt már a Fehér Házba érkezése előtt lefoglalták a hatóságok. Ferrier az amerikai elnökön kívül hasonló módon küldött ricint a texasi bűnüldöző hatóság tisztviselőinek, akik szerinte felelősek voltak azért, hogy 2019-ben törvénysértés miatt előállították. A nyomozás megállapította, hogy a nő házilag készítette a mérget. Az ítélet szerint 22 éves börtönbüntetésének letöltése után Pascale Cecile Veronique Ferrier-t véglegesen kitiltják az Egyesült Államokból, és a nő élete végéig hatósági megfigyelés alatt áll majd.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bem tér

54 m2-es lakás kiadó
260 000 Ft

Debrecen, Simonffy utca

35 m2-es lakás kiadó
195 000 Ft

Debrecen, Burgundia utca

67 m2-es lakás kiadó
300 000 Ft