Szaktanácsadás felsőfokon

Egyetem

A Debreceni Egyetem oktatási és kutatómunkájának eredményeit ismerhetik meg a szabolcsi gazdák a hétfőn átadott Szaktanácsadási Központban.A Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ (DE ATK) Nyíregyházi Kutatóintézete tavaly nyert támogatást a Nyitrai Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Centrummal közösen egy határon átnyúló szaktanácsadási központ létrehozására. Az intézmény célja, hogy a gazdálkodók a hatékony termeléshez szükséges naprakész információkat kapjanak határon innen és túl.

-A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fejlesztési tervben kiemelt szerepet kapott a mező- és a zöldgazdaság, ebben az ágazatban azonban jelentős tudáshiány van. A Debreceni Egyetem szaktanácsadási központja – regionális szerepét betöltve – ennek kíván mind infrastrukturális, mind szellemi hátteret biztosítani – hangsúlyozta Komlósi István, a DE ATK főigazgatója.

A Nyíregyházi Kutatóintézet egy régi épületét újította fel erre a célra. A 174 millió forintos beruházás során az oktatáshoz elengedhetetlen előadó és gyakorlati termeket, irodahelyiségeket, üvegházat és könyvtárat alakítottak ki, valamint új mikroszkópokat, számítógépeket, projektort és szervert vásároltak.

– A beruházás részeként egy honlapot is elindítunk, így a távolabb élő termelők interneten is kaphatnak értékes segítséget munkájukhoz – tájékoztatott Zsombik László, a DE ATK Nyíregyházi Kutatóintézetének igazgatója.
Hasonló, bár ennél némileg kisebb központ valósul meg Nagymihályban is. A szlovák partnerrel évek óta dinamikus kapcsolatot ápol az intézet.

-A Nyíregyházi Kutatóintézethez hasonlóan mi is egy régi épületet újítunk fel, ahol képzéssel és szaktanácsadással szeretnénk segíteni a gazdákat – mondta Pavol Balla, a Nyitrai Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Centrum tudományos főmunkatársa.

unideb.hu