Románia nemzeti virágává nyilvánította a bazsarózsát a bukaresti parlament

Európa

Románia nemzeti virágává nyilvánította a bazsarózsát a bukaresti parlament, az erről szóló törvénytervezetet nagy szavazattöbbséggel fogadta el kedden a képviselőház.

A törvénykezdeményezést májusban terjesztette a parlament elé a bukaresti nagykoalíció 53 szociáldemokrata, liberális és RMDSZ-es törvényhozója. Az indoklás szerint egy nép nemzeti önazonosságát nemcsak az alkotmányban rögzített nemzeti jelképek fejezik ki, hanem adott esetben olyan tárgyak, növények vagy állatok, amelyeknek a tulajdonságaival azonosul, vagy amelyek kulturális örökségéhez tartoznak.

A kezdeményezők a japán cseresznyevirág, a holland tulipán, a bolgár rózsa, a spanyol szegfű, vagy az olasz liliom példájára hivatkozva úgy értékelték, hogy Romániának is szüksége van egy nemzeti virágra, majd a bukaresti agrártudományi és állatorvosi egyetem kertészeti szakembereivel konzultálva a bazsarózsára esett a választásuk.
A szakértők rámutattak: Romániában a bazsarózsa öt különböző fajtája nő vadon a természetvédelmi területeken, amelyeken évente rendeznek bazsarózsa-fesztivált. A virág három kertészeti fajtájának százféle változatát termesztik országszerte, ezek elmaradhatatlan díszei a parkoknak. A bazsarózsa az ország szinte egész területén honos, a román népi hagyományokban pedig gyakran a szépség szinonimájaként jelenik meg és a népi gyógyászat egyik fontos kelléke – olvasható az indoklásban.

A kedden megszavazott jogszabály szerint a nemzeti virág népszerűsítése és megünneplése érdekében ezentúl évente rendeznek országos bazsarózsafesztivált Romániában, a bazsarózsakultuszt ápoló helyi kezdeményezéseket pedig közpénzekből is szabad támogatni.

A tervezetet a szenátus sürgősségi eljárásban tárgyalta és június végén nagy szavazattöbbséggel elfogadta. A képviselőház már nem hagyta jóvá a sürgősségi eljárást, de a tervezet így is azonnal napirendre került az őszi ülésszakban, és nagy többséggel el is fogadták.