Tizennégy éves kortól mindenki szabadon megváltoztathatja majd a nemét és a keresztnevét Németországban az úgynevezett önrendelkezési törvény tervezete szerint, amelyet szerdán fogadott el a német kormány.
A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciójának javaslata szerint az önrendelkezési törvény váltja fel a transzneműek helyzetének szabályozására több mint negyven éve bevezetett törvényt, amelyet a legtöbb szakértő diszkriminatívnak és elavultnak tart. A szerdai kormányülésen a törvényhozás elé terjesztett tervezet legfőbb eleme, hogy egy egyszerű anyakönyvi hivatali eljárás révén 14 éves kortól mindenki önállóan, szabadon határozhatja meg a nemét és a keresztnevét, méghozzá orvosi vizsgálat és pszichológusi szakvélemény nélkül.
Marco Buschmann szövetségi igazságügyi miniszter a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy sokaknak “talán furcsának tűnhet, mert nem része a mindennapi életüknek”, de a tudományos kutatások alapján régóta ismert, hogy “vannak emberek, akik nem azonosulnak a biológiai nemükkel”. A vizsgálatok kimutatták, hogy ez az igen ritkán előforduló eltérés a biológiai nem és a szexuális identitás között nem betegség, de az állam mégis évtizedekig betegként kezelte az érintetteket és megnehezítette az életüket. Az új jogszabály ezen a helyzeten változtat, kiindulva az alkotmánybíróság álláspontjából, miszerint a szexuális önazonosság megteremtése a személyiség szabad kibontakoztatásának része, amelyet az államnak tiszteletben kell tartania – fejtette ki a miniszter.
Aláhúzta, hogy az önrendelkezési törvény csupán némileg könnyebbé teszi a biológiai nemükkel azonosulni nem tudó emberek életét, a többi ember életét pedig egyáltalán nem befolyásolja, így nem is foszt meg senkit semmitől. A törvénynek továbbá “semmi, de egyáltalán semmi köze” a biológiai nem orvosi megváltoztatását célzó beavatkozásokhoz. A nemátalakító műtéteket “nagyon szigorú előírások szabályozzák, különösen ha kiskorúakról van szó”, és német orvosok nem is végeznek ilyen beavatkozásokat – hangsúlyozta az FDP politikusa.
Hozzátette, hogy a biológiai nem és a szexuális önazonosság közötti eltéréssel járó identitáskeresési folyamat egyes pártpolitikai indíttatású kijelentésekkel ellentétben “nem divatjelenség, nem móka és kacagás”, hanem súlyos konfliktusokat és hosszú ideig tartó belső vívódást jelent. A javaslat egy sor korlátozó szabály mellett nyitja meg a nem és a keresztnév anyakönyvi megváltoztatásának lehetőségét. Tartalmazza a többi között, hogy az eljárást előzetesen, a lefolytatása előtt legalább három hónappal be kell jelenteni, újabb változtatást pedig legalább egy év elteltével lehet kezdeményezni.