Ismét lesz kocsonyafesztivál Miskolcon

Helyi hírek Ország

Ismét lesz kocsonyafesztivál Miskolcon, az országosan is ismeret rendezvény ezúttal február 14. és 16. között tartják meg számos gasztronómiai és kulturális programmal színesítve – közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

A fesztivált idén újra az alapító-tulajdonos, Rózsa Edit támogatásával és részvételével, az általa meghatározott elvek mentén szervezi meg a város abban a szellemben, amely a programsorozatot egykor népszerűvé és elismertté tette – mondta el Veres Pál polgármester.

Az előző városvezetés idején kocsonyafarsanggá keresztelték a rendezvényt.
A legenda szerint egy avasi borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott egy béke, majd benne is ragadt. A figyelmetlen felszolgáló így tálalta fel az étket a vendégnek, aki megdöbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. Innen ered a mondás: “pislog, mint miskolci kocsonyában a béka”.

A béka a kocsonya mellett főszereplője lesz a fesztiválnak, amely látványos felvonulással kezdődik február 14-én. A menet a Szent István térről indul és Miskolc “ötödik kapuján” áthaladva érkezik a város szimbolikus helyszínéhez, a Villanyrendőrhöz, amelynek közelében, a Szinva-teraszon és másik két színpadon három napon át tart a rendezvény.
A programsorozatot ismertetve Rózsa Edit elmondta: ezúttal szinte minden a szerelemről és a kocsonyáról szól. Lesz például bolondos házasságkötés, szíves szalonnasütés, lakatgravírozás, lakatkulcs-dobálás, jégszobor-faragás és -kiállítás, a családokat és a gyerekeket pedig békajelmez-versennyel, kocsonyakvízzel és kocsonyahorgászattal várják majd.

Novák Irén a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta: a fesztivál három napja alatt három színpadon 47 zenekar ad koncertet. Fellép mások mellett a balkan Fanatik, az Anna & the Barbies, a Soulwave, a Bohemian Betyars, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Dirty Slippers, a Müller Péter Sziámi AndFriends, a Bagossy Brothers Company és a 30Y.

A vásárra több mint 130 kiállítót várnak, több “kocsonyapontot” is kijelöltek és idén olyan különlegességeket is megkóstolhatnak majd az ínyencek, mint a halkocsonya.