Kutatásfejlesztési megállapodást kötött a debreceni Atommagkutató Intézet és a Vitesco Technologies

Egyetem

Kutatásfejlesztési megállapodást kötött kedden a debreceni MTA Atommagkutató Intézet (Atomki) és a városban gyárat létesítő Vitesco Technologies.

Radu Sterp, a Vitesco debreceni zöldmezős beruházásának gyáregységvezetője elmondta: az autóiparban érdekelt cég beszállítóként piacvezető szerepre törekszik. Ehhez számítanak az Atomki szakembereinek tudására is, amely alapja lehet a vállalat növekedésének.

Az együttműködési megállapodás keretében csúcstechnológiás, 2D-s, 3D-s geometriai és nagysebességű mérések elvégzésére alkalmas eszközöket telepítenek az Atomki laboratóriumába. A mintegy 2 millió eurós műszerparkkal saját eljárásaik tökéletesítését, a többi között a magas minőségű anyagok gyártását, a környezetbarát technológia alkalmazását szeretnék elősegíteni – fejtette ki.

Dombrádi Zsolt, az Atomki igazgatója hangsúlyozta, az együttműködés keretében nem közös termékfejlesztés valósul meg, hanem kutatóintézetként abban segítenek, hogy a Vitesco a lehető legmagasabb szintre tudja hozni a technológiáit.

Szólt arról is, hogy az Atommagkutató Intézet 1954 óta Debrecen és a tiszántúli régió természettudományos és műszaki központja. Az iparral hosszú időre visszatekintő kapcsolatuk van, fontos feladatuk az innováció és a technológiai fejlődés támogatása. Az intézet munkatársai anyagtudományi laboratóriumaikban atomi pontossággal tudnak olyan méréseket végezni, amelyekhez az iparnak jelenleg még nem áll rendelkezésére a technológia.

Szigeti Ádám, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat főtitkára elmondta, a következő tíz évet meghatározó kutatásfejlesztési és innovációs stratégia célja, hogy az ország minden területén segítse az innovációs képesség kialakulását. A főtitkár szerint Debrecenben erre a feladatra az Atomki a legalkalmasabb központ. A kutatási hálózat az intézet munkáját a megfelelő feltételek biztosításával és szakmai segítséggel támogatja.

Hozzátette, hogy a tavaly szeptemberben megalakult hálózatnak idén két fontos feladata van, egyrészt a kiválósági programok átdolgozása, másrészt a nemzeti laborok kezdeményezés elindítása, amely tematikusan fogja majd össze a kutatási programokat.

A Vitesco Technologies debreceni gyárának alapkövét 2018 szeptemberében rakták le a város déli ipari parkjában. A 100 millió eurós beruházás eredményeként a cég 450 új munkahelyet hoz létre. A Continental csoport száz százalékos tulajdonú vállalatának gyárát a tervek szerint 2020 második felében adják át. Az üzemben egyebek mellett automata sebességváltókat, elektronikus vezérlőegységeket, szenzorokat készítenek majd.