Debrecenbe költöztethetik a szoboszlói egészségügyi labort a momentumos képviselő szerint

Helyi hírek

Kiss László, a Momentum megyei képviselője tette közzé azt a hozzá eljuttatott információt, mely szerint hamarosan Debrecenbe költöztetnék a hajdúszoboszlói Járóbeteg Ellátó Centrum (JEC) jól felszerelt laboratóriumát. Itt eddig helyben, kényelmesen tudták a szoboszlóiak laborvizsgálataikat elvégeztetni. A politikus levélben megkereste a város vezetését, hogy mi igaz a fenti állításokból. Lássuk a részleteket!

Kiss László szerint ez a terv amellett, hogy az itt élőknek felesleges plusz utazást és időt jelentene, valószínűleg létszámleépítéssel is járna.

Bejegyzését így folytatja:

Az ügy háttere, hogy a napvilágot látott információk alapján a JEC vezetői pozíciójára egy szakmai bizottság az intézményt 15 éve sikeresen vezető dr. Varga Tamás főorvos helyett egy egészségügyi végzettséggel nem rendelkező közgazdászt talált alkalmasabbnak. A leendő új vezető, Böcsödi István pedig a hírek szerint megszüntetné a hajdúszoboszlói labort, és az itt élőket Debrecenbe küldené laborvizsgálatokra.

Mivel első hallásra elég hajmeresztőnek tűnnek az új tervek, szerettem volna mihamarabb tiszta vizet önteni a pohárba, és megtudni, mi az igazság a fentiekkel kapcsolatban. Ezért a múlt héten levelet írtam a hajdúszoboszlói városvezetésnek, kérve őket, hogy tisztázzák a következőket:

1) Nem jelent-e szerintük kockázatot, hogy a szakmai bizottság által előnyben részesített jelölt semmiféle egészségügyi képzettséggel nem rendelkezik?

2) Melyek azok a ténybeli okok, melyek alapján a szakmai bizottság nem tartotta elegendőnek dr. Varga Tamás elmúlt 15 éves teljesítményét vezetői megbízatása meghosszabbításához?

3) Megerősítik-e és egyetértenek-e azokkal a tervekkel, hogy a Hajdúszoboszlón eddig helyben elérhető labort Debrecenbe költöztessék?

Egyelőre nem kaptam választ ezekre a jogos kérdésekre, de amint megkapom, megosztom azt a hajdúszoboszlóiakkal.

 

A szoboszlói városvezetés reakciója után mi is beszámolunk a fejleményekről.

Súlyos beteg lett a Covid miatt Hajdúszoboszló polgármestere, aki két vakcinát már megkapott korábban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük