Jogköröket vett vissza a közgyűlés Nagykanizsa polgármesterétől

Ország

Elfogadta Nagykanizsa mintegy 35 milliárd forintos főösszegű költségvetését csütörtökön a város közgyűlése, a jobboldali polgármester eddigi döntési jogkörei közül ugyanakkor többet az önkormányzati bizottságoknak adott át a baloldali többségű testület, emiatt a kormánypárti képviselők elhagyták az üléstermet.

Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester idézte a könyvvizsgáló jelentését, amely szerint biztosított a pénzügyi egyensúly, a város adósságot nem tervezett, hiteltörlesztése nincs.

A polgármester jelezte: a 35 milliárdos költségvetési főösszeg nagyobb része a már korábban tervezett nagyberuházások pénzügyi fedezetéből adódik, így nagyjából tízmilliárdos mozgástere van a városnak.
A több órán át tartó vita során a Fidesz-KDNP képviselői nem tartották elfogadhatónak a költségvetést, míg a többséget adó Éljen Városunk Egyesület (ÉVE) tagjai egyebek mellett azzal érveltek, hogy a kormány elmúlt évekbeli döntéseivel fokozatosan szűkítette a város anyagi mozgásterét.

Végül a baloldali képviselők nyolc-hét arányú támogatásával fogadták el a költségvetést, amelynek módosításaként azonban 20-ról 3,5 millió forintra csökkentették a polgármester támogatási keretét, de új javaslatként egy-egy millió forintos képviselői keretet is megszavaztak a 14 városatyának.

A közgyűlési többség javaslatára arról is határoztak, hogy a polgármester döntési jogkörei közül többet “visszaadnak” bizottsági vagy közgyűlési hatáskörbe, amiről Balogh László megjegyezte: ez “a népfelség elvének megsértése”. Az ÉVE képviselői azzal érveltek, hogy a Fidesz-KDNP által irányított korábbi testületek adtak át közgyűlési jogköröket a polgármesternek, most csak visszahelyezték ezeket a döntési jogokat.

A szavazás előtt a Fidesz-KDNP frakciójának mind a hat képviselője tiltakozásként kivonult az ülésteremből.

A Zala Megyei Kormányhivatal törvényességi kifogására módosították a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), mert a testület “túlterjeszkedett” a hatáskörén, amikor a közgyűlési előterjesztéseket illetően ellenjegyzési jogot biztosított – az alpolgármesterek helyett tevékenykedő – tanácsnokoknak. Az ellenjegyzés helyett véleményezés került a rendeletbe, de a baloldali többség jelezte: már a kormánypártok irányítása idején is a kifogásolt kifejezés szerepelt az szmsz-ben.

Az eddigi négy mellé egy ötödik – nemzetpolitikai és kulturális ügyekért felelős – tanácsnokot is választottak az ÉVE javaslatára. Bár az ülésen többször is szóba került, hogy a törvényességi kifogás ellenére továbbra sincs alpolgármestere Nagykanizsának, megválasztására ezúttal nem volt előterjesztés.