A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. Tódorral szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. október 1-jén 4 óra körül Debrecen, Petőfi téren, a Nagyállomás épülete előtt megpróbált ellopni egy biciklit, azonban a lakatot nem tudta kinyitni. Ekkor a férfi tovább ment és két kerékpár lakatját lefeszítette, amelyek egy villanyoszlophoz voltak rögzítve, majd az egyik biciklit rövid időn belül eladta, a másikkal pedig hazatekert.
A nyomozók a vasútállomáson egy férfinél és egy nőnél meglátták és lefoglalták az egyik lopott járművet. A beszerzett adatokat követően a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítató M. Tódort Debrecenben elfogták és előállították. A gyanúsított tartózkodási helyen az egyenruhások lefoglalták a másik eltulajdonított kerékpárt is. A bárándi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett. A 22 éves férfi az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.