Rendőr

Alvó férfit fosztott ki Hajdúböszörményben

Rendőrség

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Hajdúböszörmény, Nagy Bocskai szőlőben lévő vendéglátó egység előtt alvó férfi zsebébe benyúlt, és elvette a pénztárcáját 2020. július 25-én, 16 óra körül. Az egyenruhások adatot gyűjtöttek, és a bejelentéstől számított két órán belül – egy közeli utcában – elfogták a feltételezett elkövetőt, akit ezt követően előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 27 éves férfit kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. július 28-án elrendelt.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vele szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.