A tervezéstől a kivitelezésig, az az a siker receptje – interjú Czegle-Pinczés Enikővel a Hungarospa Zrt. vezérigazgatójával

Helyi hírek

Rövid és hosszanti célok Czegle-Pinczés Enikővel a Hungarospa Zrt. vezérigazgatójával. Távlati fókusz, akár tíz évre előre tervezve. 

Minek köszönhető a tavalyi év sikere?

Ez egy nagyon összetett kérdés. Hajdúszoboszló turisztikai vonzereje mindig is jelentős volt. Szerintem mindenki osztaná azt a véleményt, miszerint Hajdúszoboszló nem is város, hanem fogalom. És mint olyan, ez is folyamatosan fejlődik. A Hungarospa Európa legnagyobb fürdőkomplexuma és ez nem keveset nyom a latba, de mindenképpen szót kell ejtenünk az egyedülálló kincsünkről, amire Hajdúszoboszló épül. És ez nem más, mint a csodálatos gyógyvizünk. Emellett, amit mindenképpen kiemelnék, az a másik csodás erőforrásunk a kiváló emberek, akikkel van szerencsénk együtt dolgozni. Egy szolgáltatásokra épülő iparágban minden azon múlik, hogy milyen munkatársakkal tudunk együtt dolgozni. Nagy szerencsénk van, hiszen sok elhivatott kollégával rendelkezünk, akiknek mindezt köszönhetjük. A tavalyi év sikerének kulcsa tehát elsősorban az hajdúszoboszlói emberekben, a Hungarospa munkatársaiban, a kiváló gyógyvizünkben és nem utolsó sorban a folyamatos fejlesztések eredményeként kialakult fürdőkomplexumban rejlik.

2023-ban milyen évre számít a fürdő, és milyen fejlesztéseket lehet várni?

2023-ra igen nehéz tervezni. Bennünket körülvevő világban rengeteg geopolitikai, gazdasági, és társadalmi folyamat változása zajlik. Nem kell messzebbre néznünk, elég megemlítenünk a szomszédunkban zajló háborút, vagy az általunk is közvetlenül tapasztalt inflációt, illetve az ezek nyomán kialakult energia, és gazdasági válságot, amely nem csak Magyarországon, hanem Európában, az egész világban tapasztalható. Nehéz megmondani, hogy mindezek hogyan befolyásolják az emberek utazási szokásait, akik a Covid évek bezártsága után vágynak az turizmus által nyújtott színes élményekre. Úgy gondolom, hogy ezen kihívások ellenére a Hungarospa Zrt. 2023-as üzleti tervét sikerült reálisan, megfelelő óvatossággal összeállítanunk. Az árbevételek tekintetében a tavalyi vendégforgalom enyhe visszaesésével számolunk, de bennünk van a remény, hogy sikerül ezt valamelyest túlteljesítenünk. Ha már a tavalyi évről beszélünk, akkor ildomos megemlítenünk, hogy valóban nem várt sikereket hozott a 2022-es év, hiszen sikerült megközelítenünk a 2019. évi forgalmat.

A 2023-as év a Hungarospa számára a jövő megalapozásáról fog szólni. Társaságunkat, amely egy igen energiaintenzív üzletágban tevékenykedik, kiemelten sújtotta az energiaválság. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként nagy mértékben használjuk a természet adta lehetőségeinket, így például a gyógyvizünk hőenergiájával fűtünk, illetve egy gázmotor segítségével a gyógyvízzel együtt feltörő gázt villamos energiává alakítjuk, a Hungarospa költségvetésében tetemes részt tesz ki az energiára fordított költség. Ebben az évben az energiahatékonyságra, annak fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Terveink között szerepel egy naperőmű építése, amely elsősorban a nyári üzletágaink energiaigényét fogja kiszolgálni. Emellett vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy a már meglévő gázmotorunk kapacitását növeljük. A termelői oldal mellett, természetesen a fogyasztói oldalon is folyamatos a fejlesztés, próbáljuk a felhasznált villamos energia mennyiségét is csökkenteni. Erre azért számtalan területen van lehetőségünk, hogy csak egyet említsek: nyáron társasági szinten közel 1000 szivattyút üzemeltetünk, amelyeknek modernizálása, energiatakarékossá tétele nagyon fontos folyamat.

A következő időszakban tervezzük még az egyetlen földgázzal fűtött üzletágunk, a Hungarospa Thermál Hotel fűtésrendszerének korszerűsítését is. A cél az, hogy teljesen függetlenek legyünk a fosszilis energiahordozóktól, amelyre megoldás lehet egy hőszivattyús fűtési rendszer kialakítása.

Ezeket a napelemeket merre kell elképzelni, merre lesznek elhelyezve?

Az önkormányzat rendelkezésünkre bocsátott egy erre kiválóan alkalmas külső területet, de emellett a fürdő területén lévő, erre alkalmas minden felületet felhasználunk, így a megfelelő tájolású tetőkre is napelemek kerülnek majd. Emellett a kúttelepeinken szintén napelemeket fogunk telepíteni ez már folyamatban van. Három napelem, került kihelyezésre, ezek fogják segíteni a gyógyvizünk kitermelését.

Magyar célközönséggel kalkulált-e idén a fürdő?

Elő- és utószezonban az idősebb korosztályra számítunk, akik általában a gyógyászati kezeléseket és a gyógyfürdő szolgáltatásait veszik igénybe. Természetesen ekkor is várjuk a családokat az Aqua-Palace fedett élményfürdőnkbe. Főszezonban pedig értelemszerűen minden korosztályt vár a Strandfürdő, ahol a családok apraja-nagyja megtalálja a számára megfelelő vízi szórakozást. A szállodák forgalma pontosan ezt tükrözi. Szeptembertől májusig az idősebbek veszik igénybe a szállodát, főszezonban pedig családosok.

A külföldi vendégekre nézve, van-e konkrét célcsoport, értem ezalatt azt az országot amire 2023-ban a fürdő kimondottan koncentrál?

Hajdúszoboszlón tradicionálisan a legnagyobb számban lengyel, román vendégekkel találkozhatunk. Ezt a szállodai foglaltságok is jól mutatják. Egyre több a moldáv vendég, és ez egy nagyon jó célközönség lehet. Az elmúlt években észrevehetően növekvő számban jelentek meg a szlovák vendégek is a városunkban. Tehát ennek köszönhetően szeretnénk fókuszálni a szlovák vendégekre. Meglátásunk szerint egy jó marketinggel Szoboszlóra tudunk vonzani, egyre több Szlovákiából érkezett vendéget, akik jó hírünket viszik tovább. A marketing tevékenységünk eredményei hosszútávon mutatkoznak meg igazán, hiszen ez mindig egy hosszabb folyamat, ahogyan láttuk azt a lengyel és a román vendégek esetében is.

Milyen újításokkal várja a fürdő 2023-ban a vendégeit?

2023-ban apróbb újításokkal kedveskedünk vendégeinknek. Ilyen például a mediterrán tengerparton, eddig kihasználatlanul álló teraszt területe. Ezen a területen egy napozóteraszt alakítunk ki, ahol baldachinos ágyak kerülnek elhelyezésre a vendégeink komfortérzetének javítása érdekében. Ez reményeink szerint az amúgy is látványos tengerparti részt még inkább feldobja. Megújulás korábbi csónakház épülete is, amelynek felső szintjén korábban női napozó működött, az idei évtől viszont egy bárból lehet majd csodálni a panorámát. Új, elektromos vízi biciklikkel járhatják majd be a csónakázó tavat a vendégeink, illetve vízi élménypark kialakítására is sor kerül. Feltett szándékunk az, hogy ha a jövő évben úgy tudunk gazdálkodni, hogy a fürdő azon részén ahol kimondottan családosok, fiatalok kedvelt helye szokott lenni tovább fejlesszük, és még inkább család és gyerekbarát szolgáltatásokat tudjunk nyújtani. Gondolkodunk például pelenkázó pontok elhelyezésére, új gyerek mosdók építésére. Tehát terveink szerint a következő évben ez lesz a fókuszban. Emellett természetesen folyamatosan tervezzük azt, hogy hogyan tudnánk Európa legnagyobb fürdőkomplexumát még inkább a vendégeink igényeihez igazítani. Célunk egy olyan komplex fejlesztési terv összeállítása, amely meghatározza majd a létesítmény jövőjét a következő 5-10 évre.

– Tóth Attila –