Életre keltik a Nagyerdőt – ez lesz a Campus helyett

Helyi hírek Party Zone

Nem tartják meg az idén a debreceni Campus Fesztivált – közölte a kormány járványhelyzettel kapcsolatban csütörtökön nyilvánosságra hozott döntésére reagálva a rendezvény főszervezője.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató azt mondta, Campus Fesztivál ugyan nem lesz, de mielőbb “életre keltik” a Nagyerdőt. Ennek első állomásaként

már hétfőn megnyitják a Nagyerdei Víztornyot, ahol a járványügyi korlátozásokhoz igazodva szerveznek kulturális programokat.

Elmarad a Campus fesztivál – augusztus 15-ig tiltólistára kerültek a nagy rendezvények

Már dolgoznak egy Campus Eleven elnevezésű nagyszabású programsorozaton is, amelynek a tervek szerint a nyár végén az új nagyerdei strand, a stadion és a víztorony környéke lesz a helyszíne. A programban 11 kiemelt estén

a legnépszerűbb előadók lépnek majd fel, de minden nap számtalan koncerttel, helyi előadók – zenészek, énekesek, táncosok – fellépésével, gasztronómiai különlegességekkel várják az érdeklődőket

– sorolta a terveket Miklósvölgyi Péter.

A Sziget, a VOLT és a Balaton Sound is elmarad idén

Hozzátette: a Campus Eleven rendezvénysorozat részleteit most dolgozzák ki, arra kérik azokat, akik elővételben már megvették az idei Campus Fesztiválra a bérletüket, várják meg az Eleven-kínálatot, és annak ismeretében döntsenek, hogy felhasználják-e a jegyüket, vagy pénzvisszatérítést kérnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.