Földrajz éjszakája – Csaknem félszáz programmal várják az érdeklődőket pénteken

Ország

Pénteken rendezik meg a GeoNight – Földrajz éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot, melynek magyarországi helyszínein csaknem félszáz programmal, köztük helyi érdekességeket és távoli tájakat bemutató online előadásokkal, könyvtári bemutatókkal, kiállításokkal, geocachinggel és vetélkedőkkel várják az érdeklődőket a szervező egyetemi tanszékek, iskolák és múzeumok.

Az országhatárokon és kultúrákon átívelő nemzetközi eseményt az európai földrajzi társaságokat összefogó ernyőszervezet, az EUGEO szervezi Európában azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a geográfia fontosságára – olvasható az esemény weboldalán. Idén 35 ország csatlakozott a kezdeményezéshez.

A hazai programokat a Magyar Földrajzi Társaság koordinálja.

A Földrajz éjszakáján a Pécsi Tudományegyetem szervezésében online előadásokat, fotópályázatot és középiskolai földrajzversenyt tartanak. A programok között a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár térkép-különlegességei, könyvritkaságnak számító útleírásai is megtekinthetőek lesznek online. Emellett lesz geoláda-keresés a Sástónál, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár pedig online elérhetővé teszi az Eötvös Loránd nyomában című virtuális kiállítását, melyben Eötvös sztereófényképeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Földrajz éjszakája programjairól részletesen a Magyar Földrajzi Társaság honlapján és Facebook-oldalán, valamint a nemzetközi esemény weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

A GeoNightot első alkalommal a CNFG (French National Geographical Committee) kezdeményezésére 2017-ben rendezték meg Franciaországban. Az esemény 2018 óta nemzetközivé vált, Európában az EUGEO támogatásával tartották meg. Idén pedig a Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) jóvoltából első alkalommal Európán kívüli országok is részt vesznek a GeoNight-események szervezésében.

Képünk illusztráció: Perczel-glóbusz földgömb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük